Ilyen volt a mai érettségi középszinten: „Annak, aki eleget készült rá, nem volt nehéz”
„Elsőre bizonytalan voltam, de összességében nem volt nehéz” – mondta az Eduline-nak egy érettségiző diák. Ilyen volt a mai érettségi középszinten.

Az írásbeli első részében egyszerű, rövid választ igénylő feladatok vannak – mindegyik valamilyen forrás, például szöveg, kép, diagram feldolgozását, értelmezését várja a diákoktól. Összesen tizenkét ilyen feladatot kapnak, egy-egy feladat több részből is állhat.

A második – esszéfeladatokból álló – részben pedig a trianoni béke hatásairól, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról, illetve a középkori uradalmakról írhatnak fogalmazást az érettségizők.

Elsőre bizonytalan voltam, de összességében nem volt nehéz.

- mondta el Hanna, a győri Révai Miklós Gimnázium diákja.

Szerintem a három vizsga közül ez volt a legkönnyebb érettségi.

- mondta el at Eduline-nak Dani.

Szerintem józan paraszti ésszel ki lehetett tölteni, és az esszé is könnyű volt. Arra is volt időm, hogy mindent leellenőrizzek.

Egy olvasó elárulta:

Annak, aki eleget készült rá, nem volt nehéz a feladatsor. A trianonos témának örültem, mert a szóbeli tételeink között is szerepel, ezért ezt az esszépárt választottam. Az idő bőven elég volt rá, így vissza tudtam térni azokhoz a feladatokhoz is, amiket először csak átugrottam.

 

Forrás: eduline.hu