Ilyen időjárás várható a hosszú hétvégén – Vasárnapra elérjük a 20 fokot
Péntektől jelentős enyhülés várható.

A hűvösebb napokat követően péntektől jelentős enyhülés, de továbbra is szeles idő körvonalazódik, vasárnap többfelé elérjük a 20 fokot. Bizonyára még sokan emlékeznek a tavalyi évre, amikor a március 15-i hosszú hétvége meglehetősen zord idővel, ónos esővel és hóviharokkal zárult.

Nos, idén ettől nem kell tartani, délnyugatira forduló áramlással egyre enyhébb, kezdetben nedvesebb, majd szombat délutántól szárazabb légtömegek érkezése valószínű, így a 3 napos hétvégén egyre magasabbra emelkedik a hőmérséklet, vasárnapra többfelé elérjük a 20 fokot.

Nemzeti ünnepünkön kezdetben többfelé szükség lehet az esernyőkre, majd napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, de elszórtan egy-egy zápor továbbra is kialakulhat. A nyugati-északnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon viharos lehet. Megkezdődik a felmelegedés, délután 8-14 fokot mérhetünk.

Szombat hajnalban ismét több helyen - nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon - eredhet el az eső, majd napközben az esőfelhők észak-északkelet felé távoznak, délután nyugat, délnyugat felől jelentősen csökkenni kezd a felhőzet. A nyugati-délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Északkeleten hajnalban még előfordulhat gyenge fagy, napközben hazánk nagy részén már 13-19 fok közé melegszik a levegő, ennél egy-két fokkal hűvösebb északkeleten lehet.

A hét utolsó napja is többfelé szeles lesz, a déli-délnyugati irányú légmozgás főként a Dunántúlon erősödhet meg nagy területen. Ugyanakkor országszerte napos, száraz időre van kilátás, tovább erősödik a nappali felmelegedés, többfelé elérjük a 20 fokot, délen 21-22 fok is lehet.

 

Forrás: idokep.hu