Ikonkiállítással nyílt meg az egyházzenei fesztivál

Az ikonkiállítás ünnepélyes megnyitásával vette kezdetét a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A kortárs képzőművészek munkáiból készült tárlatot Kocsis Fülöp méltatta. – Az ikonok az egyházat, az Isten üdvszerző szeretetét helyezik az életünkbe – mondta a hajdúdorogi metropolita. Úgy fogalmazott, ezek a hagyományos technikával készült ikonok segítenek ráhangolódni a bizánci zenére és megmutatják a felekezet tradícióit.

– Azt az üzenetet hordozzák, hogy a mi egyházunk nagyon-nagyon ősi. Nagyon-nagyon mély és bátran használja mind a mai napig, a 21. században is az egészen ősi gyökereket, és mégis új, fejlődni kész, erőt adó és aktuális ugyanakkor – fejtette ki Kocsis Fülöp.

További képekért kattintson a fotóra!

Rahmanyinov Üdvözlégyét adta elő a Nika Kamarakórus és a Szent Efrém Kórus az ikonkiállítás megnyitóján. Az énekesek ekkor még csak ízelítőt adtak esti nagykoncertjükből, amelyen az orosz szerző nagyszabású Éjszakai virrasztás című alkotását adták elő már a görögkatolikus püspök társszékesegyházban. A fesztivál művészeti vezetője, Bubnó Tamás elmondta, öt napig a bizánci rítust őrző görögkatolikusság zenei hagyománya kerül fókuszba.

– Ez az első kiadása a Con Spirito Fesztiválnak, jövőre és az utána következő években is tervezzük, hogy legyen. Idén itt vagyunk Kelet-Magyarországon és Nyíregyháza, Máriapócs, Hajdúdorog központtal szólalnak meg a hangversenyek, a liturgiák. Az ikonkiállítás és a görögkatolikus kórusok találkozója, a legtöbb program Nyíregyházán lesz – mondta el a karnagy.

Az egyházzenei fesztivált a Filharmónia Magyarország szervezte meg. Úgy tervezik, hogy az idei koncertsorozat után, jövőre a római katolikus, 2017-ben a református, végül pedig az evangélikus egyházzene hagyományait igyekeznek majd bemutatni a közönségnek. A fesztivál ötletgazdái szerint a liturgikus zene, nemcsak esztétikai szépséget hordoz, gyógyító ereje is van.

– Sokan próbálnak, sok pénzen pszichológushoz járni, vagy meditációs kurzusokat, kúrákat venni, akár jóga vagy más rítusok formájában. Míg úgy gondolom – bár ez nem ennyire hangzatos –, de ha egyházzenei koncertre, vagy még inkább egy liturgiára, ha beülünk, akkor az biztos, hogy a léleknek ugyanilyen gyógyírt tud adni – tette hozzá Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Con Spirito csütörtök este a hajdúdorogi görögkatolikus püspöki társszékesegyházban folytatódik, ahol a Szent Efrém Férfikar és a Lautitia Kamarakórus közös koncertje csendül fel. Pénteken ugyanakkor ismét Nyíregyháza ad helyet a görögkatolikus kórusok találkozójának, majd este héttől a Kodály iskolában az Optina Pustyn énekegyüttes koncertjének. A fesztivál szombaton Máriapócson a Kijevi Kamarakórus fellépésével folytatódik és vasárnap a nemzeti kegyhelyen az érseki szent liturgiával ér véget.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)