15 újabb nagykövet – Elismeréseket adott át a Nyíregyházi Szakképzési Centrum
Újabb „Szakma Nagykövete” díjakat adományozott a Nyíregyházi Szakképzési Centrum. Az elismerést olyan személyiségek, vállalkozók, oktatók vehetik át, akik a centrum 10 iskolája közül az egyikben szereztek szakmát. Hétfőn 15 személyiséggel nőtt a nagykövetek száma, így összesen már közel 50-en büszkélkedhetnek a rangos elismeréssel.
Nagy a sürgés-forgás ebben a Dózsa György utcai tésztabárban. A nyíregyházi Gabulya testvérek mertek nagyot álmodni és a tanulmányok, a külföldi munkavállalás, valamint Michelin-csillagos étteremben történő gyakorlatszerzés után, a megyeszékhelyen bontották ki szárnyaikat. Ma már ott tartanak, hogy több tanuló náluk szerzett gyakorlatot. Máté pedig hétfőn a „Szakma Nagykövete” díjat is átvehette a Nyíregyházi Szakképzési Centrumtól. A fiatalember azt mondta, erre nem számítottak.
Nem gondoltuk volna. Ez tényleg egy hatalmas megtiszteltetés és ez ugyanannyira testvérem, illetve az én sikerem, mint a nyíregyháziak sikere is, hiszen ha ők nem lettek volna, akkor mi sem lennénk itt. Nagyon hamar megszerette a város, amit csinálunk, és ez egy nagyon jó érzés volt
- fogalmazott Gabulya Máté Regő a Cvekedli Tésztabár egyik tuljdonosa.
Újabb 15 névvel bővült a lista
Máté a Sipkayban végzett. Ez az iskola az egyik abból a 10 intézményből, melyek a Nyíregyházi Szakképzési Centrum égisze alá tartoznak. Mivel 10 éves a szakképzési centrum, újabb 15 vállalkozó, mester, oktató, sőt városvezető vehette át a „Szakma Nagykövete” elismerést. Mindannyian a centrum intézményeiben szereztek szakmát.
- Szeretném megköszönni valamennyi jelenlegi és volt tanítványunknak azt, hogy a szakképzést, iskoláinkat választották. Nagyon jó dolog visszajelzéseket kapni sikereikről, életútjukról. Nagyon örülök annak, hogy nagyon sok egykori tanítvánnyal jelenleg is oktatóként, duális partnerként dolgozhatunk együtt és különösen jó az a nagyköveti rendszer, amelyet létrehoztunk és ma már közel 50 „Szakma Nagykövet” dolgozik, és a mai rendezvényen újabb nagykövetnek adhatjuk át az elismerésünket, és kérjük, hogy segítsék, népszerűsítsék a szakképzést
- emelte ki Gurbánné Papp Mária a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.
A polgármester is nagykövet lett
Az újdonsült nagyköveteket egyenként szólították színpadra a rendezvénynek helyet adó Váci Mihály Kulturális Központban. Röviden bemutatták az életútjukat, így indokolták a rangos elismerést. „Szakma Nagykövete” lett a város polgármestere is, mivel dr. Kovács Ferenc a Széchenyiben végzett. A díjazott azonban egyéb feladatai miatt nem tudott részt venni az eseményen.