Az „Időtlenség” egy állapot, állapotunk – fosztóképzője Tóth Lívia nemezfelületeinek lényegét tartalmazza a megoszthatatlan örökkévalóságról. S ami ebben a legszembetűnőbb, az, hogy egyszerre sík, egyszerre plasztikus és egyszerre festői felületek. Üzenetei pedig élvezetesen sokrétűek. Így érthető az, hogy túlnőttek a nemez szokványos megjelenésén.

Egy legenda szerint Noé isteni parancsra bárkájába terelte a Föld valamennyi állatát, azok pedig elhullatták szőrüket, amik a bárka deszkapadlóján az esőtől és az állatok mozgásától egy csodálatos színes takaróvá váltak. Így lett Noé az első nemezkészítő az állatok segítségével.

A szkíták, a hunok és magyarok nemeztakaróinak mintáit tanulmányozta Tóth Lívia, motívumait dekoratívan használta. Kétdimenziós munkáit applikációkkal, rétegezéssel, borzolással bővíti és viszi a plasztikus megjelenítés irányába. Színezi is a felületeket, tónusfokozatokkal teszi kifejezőbbé.

Az ősi kultúra megidézésén túl a természetről, annak jelenségei felől is szívesen gondolkodik; sziklák, repedések, kövek, gejzírek, fakérgek, jegesedés jelennek meg keze nyomán – plasztikusan. Mindezek színesen és nagy léptékben. De hasonló mélységben és áhítattal gondol a generációkra, az eltávozókra és a fényességekre. Mindezek felett pedig ott lebeg lelkünk lényege – az örökkévalóság, melynek természete a szeretet. Ez az átlényegült üzenete Tóth Lívia csodálatos nemezmunkáinak, melyből egy válogatást láthatunk.

(Szerző: H. Németh Katalin)