Idén is Mozdulj Nyíregyháza! – A szépkorúaknak örömtánc, a gyerekeknek atlétika
Fotó: Archív

Rock and Roll, csacsacsa, na meg tangó. A szépkorúak számára társastánc oktatással folytatódik a nagy sikerű „Mozdulj Nyíregyháza!" programsorozata. Hétfőnként Szabó Kata vezetésével lehet kellemesen mozogni a Váci Mihály Kulturális Központban. A szakemberek azt mondják, a tánc az egyik legélvezetesebb formája a mozgásnak és minden korosztály számára ajánlott.

Új év, új koreográfia. Szabó Kata több mint 40 szépkorút tanított táncolni hétfő délelőtt. A népszerű „Mozdulj Nyíregyháza!" programsorozatában ugyanis idén társastáncokat tanulhatnak teljesen ingyenesen a szépkorúak. Petrilla Árpádné a kezdetektől részt vesz a táncórákon. Azt mondja, a nyugdíjazás után sokan nem tudnak mit kezdeni magukkal, a táncórák pedig nemcsak állandó programot, de igazi felüdülést is biztosítanak.

A munkavégzés után keletkezik egy űr az emberek életében, ezt nagyon jól áthidalja ez a kis közösség is, hiszen nagyon jó barátságok szövődtek, sokat tanulunk egymástól, jótékonykodunk, kirándulunk, közösségi programjaink vannak és nagyon jól érezzük magunkat és nagyon jó hatással van az egészségünkre.

– fogalmazott Petrilla Árpádné.

A társastánc órákra többnyire hölgyek jönnek el. A párok kialakításához azonban bátor, táncos lábú férfiakra is szükség lenne. 

Nagyon jó itt lenni a nők között, akik nagyon szépen bánnak a férfiakkal, csak éppen hiányoznak a férfiak!

– tette hozzá dr. Ahamed Sabir.  

Modern és klasszikus táncokat is tanulnak a szépkorúak az órákon. Szabó Kata pedig nem csupán az alaplépéseket oktatja, hanem látványos koreográfiát is megtanít a résztvevőknek.

Rock and roll, mambó, tangó is van, mindenfelé táncra táncolunk. Úgyhogy teljesen alkalmas arra, hogy megmozgassa a résztvevőket fizikálisan. Illetve próbálom a koreográfiákat úgy összerakni, hogy minél inkább az agyukat is megmozgassuk, hiszen ez a demencia elleni harcban nagyon fontos.

- szögezte le Szabó Kata, táncoktató.

A „Mozdulj Nyíregyháza!" az önkormányzat egyik legnépszerűbb kezdeményezése. Ráadásul nem csupán a szépkorúak számára szerveznek ingyenes mozgásformákat; a 2020-as kínálatból szinte bármelyik korosztály megtalálja a számára kedvező sportolási, kikapcsolódási lehetőséget. Idén a baba-mama tánctól kezdve, a kölyökatlétikán át, a latin kardió fitneszig számos izgalmas, testet és lelket megmozgató foglalkozáson lehet részt venni, ráadásul időről-időre sztáredzők részvételével.

A részletes programokról ide kattintva tudhat meg többet!