Idén is megszervezték Nyíregyházán a Pulyabált

Idén is megszervezték Nyíregyházán a Pulyabált

Megkezdődött a 29. Pulyabál Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban. Az idei rendezvényen 4 korcsoport táncosai mérhetik össze tudásukat, az óvodás korúaktól a középiskolás korosztályig.
A rendezvény ünnepélyes megnyitóján dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere mondott köszöntő beszédet. A polgármester azt mondta: a Pulyabál jó alkalom arra, hogy a gyerekek, fiatalok megmutassák tudásukat és együtt eltöltsenek egy olyan kellemes napot, amely a fellépők, a közönség és a zsűri tagjai számára is jó szórakozást nyújt.

További képekért kattintson a fotóra!

A megnyitó után 31 együttes több mint 700 táncosa lép színpadra a Váci Mihály Kulturális Központban. A fiatal táncosokat szakmai zsűri értékeli. A versenyprogramot a Szikes Zenekar élő népzenei kísérete teszi hangulatossá. A Pulyabál délután 5 óráig tart, a rendezvényre várják a közönséget a VMKK-ba.

F. A.

(Fotó: Kohut Árpád)