Húsvétolás a Burattino Bábszínházzal

Vajon ki lesz húsvét hőse?
Titokban marad – egyelőre!
Bátorságról tesz tanúbizonyságot:
Kis állatka, ki tojást nem sokat látott!
Megmenti a húsvétot, dacolva rókával!
Ünnepváró mesét láthattunk: a BURATTINOVAL!

 

KI MENTI MEG A HÚSVÉTOT?

 

Izgalomból nem volt ám hiány a Burattino színpadán! Az utolsó helyek is megteltek a várva várt Húsvét hőse című előadáson, a gyerekek nagy része hamar feloldódott és a paraván közvetlen közelében foglalt helyet magának. A fordulatos történetben a ravasz róka megkísérelte elrontani a tojásfestést kedvelő erdőlakók ünnepét, azonban Sün Uraság és a csillogó szemű nézősereg segítségével a nyuszi, az egér, a mókus – és az egész húsvét megmenekült. A mókás történetet nemcsak a csemeték hallgatták élvezettel, a humoros jeleneteken az anyukák és apukák is nagyokat derültek.

 

FESSÜNK, FESSÜNK VALAMIT!

 

A sziporkázó történet után kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, sőt sorversenyeken is kipróbálhatták magukat, kanalakban egyensúlyozhattak tojásokat. A legkedveltebb tevékenység a tojásfestés és krepp papír gombócos díszítés volt, de előszeretettel dekorálták a gipszformákat, színeztek és rajzoltak is a csemeték.

Szöveg és fotók: Farkas Fanni