Húsvétkor is folyamatosan oltanak, de fontos, hogy továbbra is betartsuk a szabályokat
Húsvétkor is folyamatosan oltanak, de fontos, hogy továbbra is betartsuk a szabályokat

Péntek reggelig a 2 millió 156 ezret is meghaladta itthon a beoltottak száma. Egy nap alatt csaknem 167 ezren kapták meg az első vagy a második vakcinát. Az oltás húsvétkor sem áll le: a következő napokban is országszerte folyamatosan oltanak a kórházi oltópontokon, valamint a háziorvosoknál – hangzott el az M1 Híradójában.

Adategyeztetés után már lehetett is menni az oltópontra a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Folyamatosan adják be a koronavírus elleni vakcinát, két nap alatt több mint ezer pedagógus kapta meg.

A nyíregyházi kórház teljes kapacitással működik, 90 orvos és 250 szakdolgozó végzi az oltást. Vasárnap estig 4400 pedagógusnak adják be az injekciót.  A fővárosi Szent János Kórházban plusz részlegeket nyitottak meg,

már két szinten oltanak, a pedagógusok, regisztrált idősek mellett a kismamákat is.

Megfeszített tempóban oltanak Miskolcon is. Az a cél, hogy minél többen védettek legyenek.

Már 2 millió 156 ezernél is többen kapták a koronavírus elleni védőoltás legalább első adagját, csaknem 840 ezren pedig már a második dózist is. A pedagógusokat, a kismamákat és az időseket oltják most, a regisztrált 65 év felettiek 81 százaléka már megkapta a vakcinát.

Országszerte oltanak húsvétkor

Az oltási munkacsoport vezetője levélben hívta fel a fővárosi háziorvosok figyelmét arra, hogy az ünnepek alatt is küldhetik a pácienseket a kórházi oltópontokra és ők is beadhatják a vakcinát.

György István azt írta: azok a praxisok, amelyekben munkaszüneti napon és az ünnepi hétvégén is oltanak, napi nyolcvanezer forint összegű kiegészítő díjazásra jogosultak. Komáromban is oltottak nagypénteken.

A vakcina kiszállítás sem áll le, a húsvéti ünnepek alatt is folyamatosan töltik fel a készleteket, a háziorvosok például újabb adag AstraZeneca oltóanyagot kapnak.


Szigorúbban ellenőrzi a rendőrség a járványügyi szabályok betartását az ünnepek alatt. Volt, akit már pénteken figyelmeztetni kellett, mert nem volt rajta maszk közterületen.

Az országos tiszti főorvos ismét mindenkitől fegyelmezettséget kért. Müller Cecília azt mondta: ha a lakosság kellő fegyelemmel „kibírja” a húsvétot, akkor a járvány hamarosan tetőzhet,

és rövid időn belül, ugyan lassan, de csökkenhetnek a fertőzésszámok.

Kirándulók sokasága özönlötte el már Nagypénteken a Normafát. A legtöbben a maszkjukat sem felejtették otthon. Nyüzsgő tömeg lepte el a Városligetet is. Ott már jóval több volt a szabályszegő.

Holott a járványügyi szabályok továbbra is érvényben vannak. Azaz: közterületeken és utcákon is kötelező a maszk, tartani kell a megfelelő védőtávolságot, szabadban csak így lehet sportolni, csoportosulni pedig sehol sem lehet.

Ezeket a védelmi intézkedéseket az ünnepek alatt szigorúbban ellenőrzik a hatóságok. Így volt ez a Margitszigeten is, ahol többeket kellett már figyelmeztetniük a rendőröknek.

Az országos tiszti főorvos is fegyelmezettséget kér mindenkitől

Müller Cecília az M1-nek azt mondta, fontos, hogy húsvét alatt se feledkezzünk el a járványügyi szabályokról és aki teheti, csak szűk körben ünnepeljen.

Az országos tiszti főorvos úgy fogalmazott: ha a lakosság kellő fegyelemmel „kibírja” a húsvétot, akkor a járvány hamarosan tetőzhet, és rövid időn belül lassan ugyan, de csökkenhetnek a fertőzésszámok.

Szombatra több mint kilencezer új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, amivel 236 ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma, 267-en pedig elhunytak. Jelenleg 11747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük több mint 1460-an szorulnak gépi lélegeztetésre.

 

hirado.hu