Húsvéti hangulat a skanzenben

Húsvéti hangulat a skanzenben

Az érdeklődők idegenvezetés mellett megismerhették a református és katolikus felekezetek húsvéti vallásos rituáléit, betekinthettek a gasztroudvarba, de akár a hagyományos tojásfestést is kipróbálhatták. A délután pedig nem múlhatott el muzsikaszó nélkül: Kindrusz Emese Tavaszköszöntőjével alapozták meg a frissen betérők hangulatát.

A gasztronómia szerelmesei számára nem maradhattak el a hazai konyhaművészet remekei sem a repertoárról – ugyan nem a színpadon, hanem a múzeumfalu portáin. A régiónkban ismert és kedvelt sárgatúrót is megízlelhette a torkos közönség. 

További képekért kattintson a fotóra!

Nagyné Bősze Katalin, az intézmény megbízott igazgatója elmondta, az országos viszonylatban is igazi különlegességnek számító Árpád-kori falut ebben az évben szeretnék még közelebb hozni a közönséghez, és remélik, a nyíregyháziak és a városunkba érkező vendégek ezen látványosság miatt is ellátogatnak majd a nyíregyházi skanzenbe.

Bruszel Dóra

Fotó: Kohut Árpád