Honfoglalás kori vándorkiállítás érkezik majd, a kulturális szférában is tervezik az évet
Fotó: Szarka Lajos

Honfoglalás kori vándorkiállítással nyithat tavasszal a múzeum. Ha a pandémiás helyzet engedi, akár májustól megtekinthető egy különleges tárlat, a Jósa András Múzeum saját, egyedülálló kollekciójával kiegészítve. Dr. Ulrich Attila alpolgármester kérdésünkre azt is elmondta: a kultúra számos színterén folynak háttérmunkák és előkészületek Nyíregyházán, de a terveket egyelőre a világjárványhoz kell igazítani.

VMKK siker

Az eseménytelen, pandémiás januárban született azért jó hír is a kultúrberkekben, hiszen a Váci Mihály Kulturális Központ Minősített Közművelődési Intézmény lett négy kategóriában. Az elismerés online átadásának alkalmával dr. Ulrich Attila is köszöntötte és elismerte a teljes munkatársi stábot, jelezve, magasra tették maguknak a lécet.

Elit alakulat – talán májustól

Az alpolgármester szerint nem egyedi a siker Nyíregyházán, hiszen nemrégiben az Év Múzeuma volt a Jósa András Múzeum, s ennek a címnek is folyamatosan meg kell felelni. S bár a pandémiás időszakban nehéz a tervezés, májusban egy különleges, Elit alakulat című, eredetileg a miskolci Herman Ottó Múzeumból induló vándorkiállítással szeretnének indítani, amennyiben ezt az akkori rendelkezések lehetővé teszik.

Novemberig nálunk marad

– Jön egy nagyon szép, honfoglaló anyag, amelyet a mi, ehhez kötődő bemutatnivalóinkkal kiegészítve jelentős négyzetméteren láthatnak. Most Erdélyből, Csíkszeredából érkezik a vándorkiállítás, s itt marad novemberig, bízva abban, hogy az iskolások is szabadon tudnak majd mozogni akkorra. A cél az, hogy minél nagyobb számban nézzék meg a magyar történelem kezdeteit.

Megnőtt az olvasási igény

Az alpolgármester azt mondta, a kulturális terület – több másikhoz hasonlóan – nagy vérveszteségeket szenved, de van jó példa az online működésre is. A könyvtárban például rendszeresen tartanak előadásokat e platformon, s az előzetesen leadott igények alapján zajló kölcsönzésekből úgy látják, megnőtt az olvasás iránti igény.

Kulturális Negyed

A Kulturális Negyedben megújult és nyáron átadott Kállay-ház, benne a Kállay Gyűjteménnyel szinte alig lehetett még nyitva, miközben lassan elkészül mellette az új attrakció, a Szindbád épülete is. A tér másik oldaláról jó hír, hogy a múzeumban megvalósíthatnak egy határon átnyúló irodalmi projektet, amit a pandémia lassított eddig, s úgy tűnik, meglesz a forrás a felújítás folytatására is – mint emlékezhetünk, tavaly új kiállítóteremmel bővült az intézmény. Így tovább gazdagodik a Benczúr és Bessenyei terek által határolt Kulturális Negyed. – Azt gondolom, hogy Nyíregyháza ezzel abszolút nem vall szégyent, nemcsak helyi szinten. Ha szétnézünk a magyar városokban, megállja a helyét akár nemzetközi szinten is. S a kollégák, akik a színházban, a múzeumban, a könyvtárban, vagy a kulturális központban dolgoznak, tudják a dolgukat, s várják már, hogy emberekkel találkozzanak.

Fontos a személyes részvétel

Dr. Ulrich Attila hangsúlyozta, bár hasznosak az online módszerek, a kultúrában mégiscsak az offline az igazi, hiszen ezen a területen, mint az oktatásban is, hosszú távon kell a személyes részvétel, megélés, s az emberi kapcsolatokat nem helyettesítheti semmi. A Sóstói Múzeumfalu új igazgatóval szintén személyes élményszerzésre törekszik majd, és gasztronómiai eseményeket is terveznek.

Rendezvénytervek

Ami a városi rendezvényeket illeti, kevéssé valószínű, hogy az áprilisi Helló Nyíregyháza! megtartható lenne, s a városnap is kérdőjeles a megszokott formájában. Pedig a sok jubileum okán egy nagy testvérvárosi találkozóval kalkulálnak, amiben a fiatalság szintjén a Mustárház is részt vesz egy nyertes projekttel. De valószínűleg mindez az őszi Tirpák Fesztiválra csúszik, s már az adventi időszakra is vannak elképzelések. Az alpolgármester azt mondta: most nyugodtan és felelősen, türelemmel kell viselkedni a járvány miatt, de amint lehet, a rendezvények terén is gőzerővel indulnak.