Hónapokig tartott az előkészítés! – Színházi-múzeumi együttműködés jött létre Nyíregyházán

Hónapokig tartott az előkészítés! – Színházi-múzeumi együttműködés jött létre Nyíregyházán
Megfontolt előkészítő munka után írt alá együttműködési megállapodást a Jósa András Múzeum és a Móricz Zsigmond Színház igazgatója. (Fotó: Móricz Zsigmond Színház)

A dokumentum kedvezményekről, közös programokról, kölcsönös népszerűsítésről és baráti együttműködésről szól.

Tájékoztatót záró információként szólt a szenzációs hír, Az Év Múzeuma lett a Jósa András Múzeum. Fennállásának 150. esztendejében, a Seuso-kincsek és a „Munkácsy 50”  kiállítás olyan látogatottságot hozott a közgyűjteménynek, mely kivívta a szakma elismerését is. A címet 35 pályázó intézmény között nyerte el a nyíregyházi múzeum.

A jubileumi évben megjelent hét tudományos kötet, időszaki és kamara tárlatok, konferenciák, illetve egyéb rendezvények méltán állították a figyelem középpontjába a Jósa András Múzeumot nemcsak a régióban, de az országban is.

Egy új lépés a Móricz Zsigmond Színházzal kötött együttműködési megállapodás, mely a 19. ebben a sorban. Ennek is egyik jelentős eleme, hogy kölcsönösen 10 % kedvezményt adnak a partnerintézmények látogatóinak.

Dr. Rémiás Tibor, a Jósa Andrása Múzeum igazgatója elmondta:

Több hónapon keresztül készítettük elő ezt a megállapodást. Sikerült egy nagyon jó feltételeket biztosító szerződést létrehoznunk. A lényege az, hogy a programjaink, rendezvényeink propagálásában egymást segítjük. Nemcsak a facebookon, interneten keresztül, hanem saját intézményeinkben is. A színháznak négy, a múzeumnak három intézménye van, tehát mindenütt fogjuk egymás rendezvényeit propagálni.

Érinti mindez a Színház, a Jegyiroda, a Szabadtéri Színpad, illetve a Bencs Villa felületeit, valamint a Jósa András Múzeumot, a Kállay Gyűjteményt és a Sóstói Múzeumfalut.

A Móricz Zsigmond Színház minden hónap hetedikéig megjelöli azokat az előadásokat, melyekre érvényes az említett kedvezmény. Kirják Róbert elismeréssel adózott a múzeum állandó kiállításai miatt, hiszen az ottani szakemberek rendezték be a Bencs Villa 1900-as évek elejének hangulatát idéző termeket. A jövőben jó szívvel fogadnak időszaki kiállításokat is a közgyűjteményből. Az ügyvezető igazgató szerint három területen fogalmazható meg az együttműködés lényege.

Az egyik a Bencs Villa, itt a fő kiállítás a Bencs kiállítás, illetve eseti, alkalmi kiállítások. A színház és a múzeum marketing rendszerének összehangolása, együttműködése, különböző programokra kedvezmények biztosítása, valamint a Lázár Ervin program, amelyben minden gyerek évente egyszer színházba fog látogatni. Egy színházat követő múzeumlátogatás van terveink szerint a programban.

- fogalmazott a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója.

Akár tízezer gyereket is érinthet a program, mely elsősorban a kistelepüléseken élő iskolásokat kívánja szervezett formában eljuttatni színvonalas kulturális eseményekre.