Hétvégére csökken a csapadékhajlam

A szerdai mediterrán ciklon okozta havazás, ónos eső után a csapadékos időjárás csütörtökön is folytatódik. Mivel a magasban hidegebb levegő áramlik majd fölénk, így a Dunántúlon és a hegyekben egyre inkább havazni fog. Késő délutántól, estétől a Dunától keletre is havas eső válthatja fel az esőt, igaz ekkor már egyre inkább kelet, északkelet felé szorul vissza a csapadék.

Csütörtök estig az Alpokalján előreláthatólag vastagabb hótakaró is kialakulhat, helyenként akár több, mint 15-20 cm is hullhat. A Dunántúlon megerősödhet az északnyugatira forduló szél, így főként a magasabban fekvő részeken hófúvás sem kizárt. Délután +1 és +7 fok között alakul a hőmérséklet.

Szárazabb, nem túl hideg folytatás

Pénteken nyugat felől már csökken a felhőzet, a Dunántúlon több órára kisüt a nap, északon, északkeleten azonban még sok lesz a felhő, és ott kisebb havas eső, hószállingózás is előfordulhat. A szél mérséklődik, már csak északkeleten és néhol a Dunántúlon lehet egy-egy élénk lökés. Hajnalban a derültebb, vastagabb hóval borított nyugati országrészben -7, -8 fokig is hűlhet a levegő, napközben 1-6 fokra van kilátás.

Hétvégén szombaton felhősebb, vasárnap naposabb időre van kilátás, szombaton még északkeleten és nyugaton hószállingózás előfordulhat, reggelente pára- és ködfoltok alakulhatnak ki, számottevő csapadék ugyanakkor nem várható. Csak helyenként lehet élénk az északi-északnyugati szél. Éjszakánként szinte mindenhol fagyni fog  a derült, havas részeken továbbra is előfordulhat -8, -10 fok , napközben a legtöbb helyen 5 fok közelébe melegszik a levegő, a vastagabb hóval fedett tájakon azonban alig emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.

 

Forrás: idokep.hu