Hét tény, amely cáfolja az egyik leginkább elterjedt, oltással kapcsolatos tévhitet

A KOVIDők nevű Facebook-oldal célja, hogy a koronavírussal kapcsolatos tévhiteket eloszlassa. Az oldal szakértői most egy újabb tévhitet cáfoltak meg.

Az oltás mégsem véd a súlyos koronavírus-fertőzéstől – egyre több helyen hallani.

A KOVIDők Facebook-oldal szakértői megcáfolják az állítást.

Az oldalt két nemzetközileg elismert szegedi kutató – Horváth Péter informatikus és Kintses Bálint biológus – nevével fémjelzett, hiteles és független tájékoztató csatorna.

Egyre több felől halljuk és olvassuk, hogy sokan a védőoltás ellenére kórházba kerülnek súlyos koronavírus-fertőzéssel, ami azt a téves elképzelést sugallja, hogy az oltás mégsem véd a súlyos koronavírus-fertőzéstől. Ez azonban nem igaz – írják legutolsó bejegyzésükben, melyhez egy táblázatot is mellékeltek.

A táblázat a képre vagy ide kattintva nagyobb méretben is megtekinthető.

Forrás: Facebook/KOVIDők

Korábban már cáfolták a kutatók azt a tévhitet, mely szerint az influenza ugyanolyan veszélyes, mint a koronavírus, egy másik alkalommal öt tévhitet vizsgáltak meg a vakcinákkal kapcsolatban.

„A KOVIDők célja, hogy a tévhitek eloszlatásával segítse a tisztánlátást” – hangsúlyozták egy korábbi posztjukban.

Magyarországon folyamatosan zajlik az oltási kampány, a védőoltás mindenki számára ingyenes és önkéntes.

Regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon lehet.

 

Forrás: hirado.hu