Az Evangélikus Főgimnáziumban a hitoktatás mellett a cserkészek életében is tevékeny szerepet vállalt. Nagy igyekezettel és elhivatottsággal látta el az 1914-ben alapított 88. sz. Szabolcs cserkészcsapat parancsnoki teendőit. A csapat irányítását Kozák István halála után, 1931-ben vette át és egészen 1944-ig a kezében tartotta. Sikeresen teljesítette az 1932-es tiszalöki nagytábor tiszti képzését. Az 1933-as gödöllői világjamboreen 23 fővel képviselték a megye legnagyobb múltú csapatát. Az ő vezetésével táboroztak aztán Putnokon, Sajókazán, Szabolcsban, Szinpetriben. Az „új honfoglalás” jegyében 1939 nyarán Rozsnyóra szervezték a nyári nagytábort.
Iskolai elfoglaltságai mellett szenvedélyesen hódolt az újságírásnak, ami később a vesztét is okozta. Az 1920-ban életre hívott és mindössze két évet megélt Nyíregyházi Déli Újságnak egyik szerkesztője, majd 1922-től a Nyírvidék belső munkatársa. Humoros írásai jelentek meg, majd a rádióhírek vételével bízták meg. „Szakavatott kezelője ennek a szerszámnak, amelyet minden porcikájában ismer. Szétszedi, összerakja, ha kell akár új készüléket is gyárt. Fürge lábaival már kora reggel összeszedi a híranyag egy részét s azt vagy maga dolgozza föl, vagy betelefonálja a szerkesztőségbe. Ő hordja a legfrissebb adomákat, neki diktálunk az írógépen, amelyen senkinek a keze nem pereg úgy, mint az övé.” Fővárosi lapok helyi tudósítójaként is tevékenykedett.
1945-ben a nyíregyházi népbíróság halálra ítélte. A vád szerint „háborús uszító cikkeket írt”. Két órán belül ki is végezhették volna, de felterjesztették kegyelemre, majd a büntetését előbb tizenöt évi fegyházra enyhítették, később kegyelmet kapott. Az 1950-es évek elején testileg megrokkanva élte napjait az 1957. június 26-án bekövetkező haláláig.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)