Hatalmas virágoskert lesz a város

Hatalmas virágoskert lesz a város
Hatalmas virágoskert lesz a város

A NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai közel 50 ezer hagymás virágot, valamint több mint 25 ezer kétnyári dísznövényt ültetnek ki Nyíregyháza közterületeire. A tavaszi tulipánok helyett most az árvácskák és a nefelejcsek varázsolják majd színessé városunkat.

Minden évben nagy odafigyeléssel tervezik meg a különböző ágyásokat a NYÍRVV Nonprofit Kft. szakemberei. Jelenleg kis- és nagyvirágú árvácskák, illetve többszínű nefelejcsek varázsolják hatalmas virágoskertté városunkat, míg tavasszal a tulipánok is megmutatják szépségüket, továbbá néhány különleges virág is, mint a korbácsliliom, a fehér virágú díszhagyma, a prérigyertya és császárkorona. Szerda reggel 18 harmadik osztályos diák segítette a városüzemeltető társaság munkáját az ÖKO Suli program keretében.

– Közel 50 ezer darab virághagymát, valamint 25 ezer tő kétnyári virágot ültetünk ki azért, hogy a következő év tavaszán gyönyörű színpompában díszelegjen a városunk. Az idelátogató turisták, valamint a városlakók kedvében próbálunk járni ezekkel a virágokkal. Minden évben a Petőfi Sándor iskola segít nekünk az ültetésekben, a héten éppen a Szent Miklós téren – mondta Petró Árpád, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Nyolcadik éve vesznek részt a Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézményének diákjai a NYÍRVV városszépítő tevékenységében az ÖKO Suli keretében. A közös program során, ugyanúgy, mint tavasszal, a gyermekekkel ültetnek virágokat a belvárosban. A NYÍRVV szeretné, ha ők is bekapcsolódnának a közvetlen környezetükben lévő értékek megismerésébe, megóvásába és gyarapításába. Az ÖKO Suli célja a fiatalok környezettudatos szemléletének kialakítása és formálása.