Hatalmas bravúr - Győztek Szolnokon a kosarasok!

Három vereség után Szolnokon igyekeztünk megszakítani a rossz sorozatunkat. C. J. Bryce labdaszerzése után Nigel Johnson szerezte meg a találkozó első pontjait. Manny Suárez a kezdetektől agresszívan támadta a gyűrűt, Marjan Cakarun gyorsan össze is szedett két személyi hibát, majd a centerünk első triplakísérlete is jó volt, így alig több mint öt perc után már 9 pontnál járt. Összességében mégis azt lehet mondani, hogy az első percekben roppant nehezen születtek a kosarak mindkét oldalon. Az Olaj kezdő magasembere helyett beállt Samuel Taiwo kosaraival léptek le a hazaiak, majd a negyed második felében két hármast is értékesítettek. 
Madár András a becserélése után szinte azonnal kiharcolt egy támadóhibát, ám hosszú időre ez volt az egyetlen pozitívum, amit feljegyezhettünk, mert csapatunk indiszponáltan kezdte a második játékrészt. Elöl és hátul is követtünk el hibákat, amit kihasznált a Szolnok, és Markeith Cummings zsákolása után már tizeneggyel vezetett. Az első időkérésünk után a hazaiak mestere is magához hívta az övéit, mert könnyű kosarakkal csökkentettünk a hátrányon. 
Bazsó Brúnó rögtön a beállása után szép kosarat szerzett. Ez már annak a 12–0-s sorozatnak a része volt, ami alatt Nigel is Manny is dobott egy-egy hármast, majd utóbbi kettesével vezettünk (37–38).
Sajnos az Olajbányász tudott újítani, 7–0-s futással fordított, ezután C. J. is hiába szerzett faulttal kosarat, a hazai gárda újra ellépett nyolc ponttal. Érdekesség, hogy Mokánszki Máté a félidő lefújása után a saját büntetője mögül talált az ellenfél gyűrűjébe, ám kérdés sem volt, hogy jóval idő után engedte el a labdát.
A fordulás utáni percekben is a Szolnok irányított, ám ha jól védekeztünk és tudtunk rohanni, akkor rendre eredményesek voltunk. Nigel élt nagyon, az ő 2+1-es akciója, majd újabb büntetője, valamint C. J. egypontosaival visszajöttünk három pontra. Még szorosabb is lehetett volna a harmadik negyed vége, ám nem mindig tudtuk kihasználni a szerzett labdákat.
A negyedik etap elején C. J. vette hátára a csapatot, később Manny hatalmas zsákolásával egy pontra zárkóztunk, majd újabb jó védekezés után C. J. bevágott egy hármast, amivel hét perccel a vége előtt újra nálunk volt az előny (69–71). Itt nem álltunk meg, hazai időkérés után előbb Bus Iván, majd Seth szerzett labdát, utóbbit követően Nigel két büntetővel növelte az előnyt. Ismételt jó védekezés után C. J. vágott be egy triplát (69–75), később Seth zsákolt nagyot.
Két perccel a vége előtt Bazsó Brúnó nagyon fontos hármast dobott. Idő előtt is lezárhattuk volna a meccset, ám több támadást elrontottuk, a Szolnok pedig két kettessel visszajött a meccsbe, 18.6 másodperc maradt az órán, amikor 82–83-ra módosult az eredmény. Nigel két büntetője után Solano faultos ziccerrel egyenlített, majd irányítónk egy büntetőt értékesített. Az utolsó támadás az Olajbányászé volt, ám a hazaiak elhibázták a dobásukat, ami azt jelenti, hogy Szolnokon megszakítottuk a rossz sorozatunkat!


Tippmix NB I/A, a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Szolnoki Olajbányász–Hübner Nyíregyháza BS 85–86 (25–18, 24–23, 17–20, 19–25)

Szolnok: Solano 12, Pallai 2, Cummings 16/3, Szubotics 9/3, Cakarun 15. Csere: Taiwo 8, Badzim 17/9, Kovács, Pongó, Rudner 6/6, Zsíros. Vezetőedző: Gasper Potocnik.

Nyíregyháza: Johnson 28/3, Kiss 2, Bryce 23/6, Pipiras 2, Suárez 20/6. Csere: LeDay, Madár, Mokánszki, Bus, Bazsó 5/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.

 A mérkőzés alakulása. 2. perc: 3–4, 5. p.: 9–8, 6. p.: 13–13, 9. p.: 22–14, 12. p.: 31–20, 16. p.: 37–26, 18. p.: 37–38, 19. p.: 44–38, 23. p.: 54–45, 25. p.: 59–47, 28. p.: 62–59, 31. p.: 66–63, 33. p.: 69–71, 35. p.: 69–75, 37. p.: 76–77, 39.: 78–83.

Forrás: Hübner Nyíregyháza BS