Hárommillió forintot érő dohánnyal bukott le egy sofőr Szabolcs megyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 45 kilogramm vágott dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 

A pénzügyőrök az M3-as autópályán EKÁER-ellenőrzésen figyeltek fel egy világítás nélkül közlekedő áruszállító teherautóra. A NAV munkatársai követték a járművet, majd az autópálya egyik pihenőjébe kivezették és ellenőrizték. A pénzügyőrök a rakterében lévő üres rekeszek között nejlontasakokban összesen 45 kilogramm vágott dohányt találtak. A sofőr a dohányterméket sajátjának ismerte el.

A több mint hárommillió forint értékű dohányterméket a NAV munkatársai lefoglalták, a járművezető ellen pedig költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

 

Forrás:  Nemzeti Adó- és Vámhivatal