Három központ a főiskolán

Az új felsőoktatási törvény alapján az elmúlt év végén minden intézmény élére kancellárokat neveztek ki. A Nyíregyházi Főiskolán dr. Kvancz József kapta ezt a feladatot. A törvény célja az volt, hogy a rektorok a felsőoktatási intézmények szakmai irányításával foglalkozzanak, a kancellárok pedig a gazdasági és vagyongazdálkodási ügyeket tartsák kézben. Az új rendszer szükségessé tette, hogy a főiskolán módosítsák szervezeti és működési szabályzatot. Ezt a december végi szenátusi ülésen fogadták el, amelyben három nagy központot hoztak létre.

Halkóné dr. Rudolf Éva az Igazgatási és Humánpolitikai Központ vezetője elmondta, az egyik a Hallgatói Szolgáltató Központ, amely tulajdonképpen a régi tanulmányi osztály korábbi feladatait látja el. Az Igazgatási és Humánpolitikai Központ, amely többek között a jogi és szabályzati, valamint a központi iratkezelési ügyeket végzi. A Gazdasági és Vagyongazdálkodási Központ pedig javarészt a korábbi Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság feladatait vette át, de más régi egységek is betagozódtak.

A kancellária a három új szervezeti egységgel hatékonyan tudja segíteni az oktatást, a képzést és a kutatást, de a módosított rendszerben gazdasági szempontokat is figyelembe vettek. Az új szervezeti egységeket kevesebb vezetővel, feladat és hatáskör koncentrációval, tehát a költséghatékonyságra is törekedve alakították ki.