Három elhivatott nő kapta idén a Vármegyei Családokért Díjat
Három, a közösségükért dolgozó hölgy vehette át idén a Vármegyei Családokért Díjat a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán rendezett ünnepségen. A Hierotheosz Egyesület szakmai napján azokat ismerték el, akik kiemelkedő munkát végeznek a családok támogatásáért és a közösségi értékek erősítéséért.
Szívvel-lélekkel a családokért
Az idei díjazottak Szabóné Páll Szandra, Lévai Andrea és Trefánné Bagdi Gizella. A három kitüntetett egy kislétai, egy nyírbélteki és egy tiszavasvári közösségben végez példamutató munkát a családszervezetekben.
Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára kiemelte: mindhárom díjazott hosszú évek óta dolgozik a családokért és a helyi közösségek erősítéséért. Hozzátette, az is figyelemre méltó, hogy idén mindhárom elismerést nő kapta, ami jól mutatja a nők meghatározó szerepét a családi és közösségi életben.

Önkéntes munka a közösségért
Az egyik díjazott, Lévai Andrea, már tíz éve vezeti a Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesületét. Elmondása szerint a szervezet munkája rendkívül sokrétű: a jogi tanácsadástól kezdve az üdülések szervezésén át egészen a mindennapi ügyintézésig számos területen segítik a családokat.
A pedagógusként is dolgozó szakember hangsúlyozta: munkáját nagymértékben segíti családja támogatása. Mint fogalmazott, az elismerés megerősíti abban, hogy érdemes folytatni az önkéntes munkát.

A jövő a családokban kezdődik
A díjátadón Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a társadalom alapegysége a család, és a gyermekek jövője a családokban dől el. Hozzátette, a díjazottak munkája nemcsak közösségeik, hanem az egész nemzet jövője szempontjából is fontos.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő szintén kiemelte, hogy fontos elismerni azok munkáját, akik a családok megerősítésén dolgoznak. Mint mondta, külön öröm számára, hogy a választókerületéből is díjaztak egy olyan közösségi vezetőt, aki hosszú évek óta segíti a családokat.

Szakmai nappal folytatódott a program
A díjátadót követően a Jaczkovits Mihály Kulturális Alapítvány szakmai napja következett, ahol a résztvevők a görögkatolikus oktatásról és lelkiségről, valamint a civil szervezetek számára hasznos, a mindennapokban is alkalmazható ismeretekről hallhattak előadásokat.

A beszámolót Molnár-Körtvélyfáy Zsófia készítette.


