Harminc érem - a Nyírsenior 97 versenyzői többször állhattak dobogóra

Harminc érem - a Nyírsenior 97 versenyzői többször állhattak dobogóra

Hatalmas érdeklődés övezte a 6 . Dr. Varga István - I. Sóstói Szenior Úszófesztivált. A házigazda Nyírsenior 97 Úszóegyesületen kívül további 25 egyesület 218 versenyzője vett részt.

A színvonalas, jó hangulatú rendezvényen a Nyírsenior úszói 30 érmet: - 13 arany – 6 ezüst -; és 11 bronzérmet szereztek a 3 szlovák – és 1 ukrán szenior úszóegyesület által nemzetközivé avanzsált versenyen. A két legidősebb versenyző a Pénzügyőr színeiben László Sándor és az egri Fodor Béla szintén 1937 – ben született, ők a 12. korcsoportban mérték össze tudásukat. A legrutinosabb nyíregyházi versenyző Dr. Gajdos László volt (1938) , aki a Dr. Varga István emlékversenyszámban, az 50 m pillangóúszásban a szintén 12. korcsoportban elért 3. helyével szerezte meg az erre a versenyszámra kiírt egyik díszes serleget. Itt három serleget is átadtak, a másik kettőt az egri Kripkó Zoltán; illetve a Törökbálint Szenior színeiben versenyző Erdélyi Ferenc kapta.

A Nyírsenior legeredményesebb versenyzője a hétszeres Európa bajnok Dr. Szokol Dianna volt, aki egymaga 5 arany –; és 1 ezüstéremmel járult hozzá a nyíregyházi úszók sikeréhez.

EREDMÉNYEK:
200 FFI gyors:
5.kcs 45-49

1. Kocan Michal 1973 SKP Kosice 2:37,3

2. Stepanov Artem 1970 Agva Masters 2:44,1

3. Kovács Szilárd 1974 Nyírsenior 97 SE 2:45,5

5.kcs 45-49

200 NŐI gyors:

1. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 2:33,0

50 m. fiú gyorsúszás

8.kcs 60-64

1. Rentka László dr. 1957 Debreceni Szenior ÚK 0:33,3

2. Körtvélyfáy Barna 1959 Nyírsenior 97 SE 0:33,6

3. Kovács Tibor 1958 Air-Aqua Búvárklub 0:37,4

5.kcs 45-49

1. Csukás Béla 1974 Debreceni Szenior ÚK 0:29,4

2. Hajdu Gyula 1971 Nyírsenior 97 SE 0:30,2

3. Stepanov Artem 1970 Agva Masters 0:30,5

2.kcs 30-34

1. Cserés Miklós 1985 Nyh Fókák SE 0:27,5

2. Balogh Lőrinc 1985 Nyírsenior 97 SE 0:28,0

3. Hudáky Zoltán 1988 Nyh Fókák SE 0:32,3

50 m. leány gyorsúszás

5.kcs 45-49

1. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 0:33,5

2. Mendel Beata 1972 Agva Masters 0:37,1

3. Pethőné Csernus Beatrix 1971 Nyírsenior 97 SE 0:37,3

50 m. fiú mellúszás

7.kcs 55-59

1. Jurák Árpád 1961 Miskolc 0:42,7

2. Székely András 1963 Air-Aqua Búvárklub 0:47,4

3. Molnár János 1964 Nyírsenior 97 SE 0:48,9

6.kcs 50-54

1. Kőhalmi András 1968 Százhalombatta VUK S 0:36,1

2. Cseh Imre 1968 Nyh Fókák SE 0:38,4

3. Módy György 1968 Nyírsenior 97 SE 0:45,6

5.kcs 45-49

1. Vedemyskov Myroslav 1973 Agva Masters 0:37,5

2. Csukás Béla 1974 Debreceni Szenior ÚK 0:37,6

3. Hajdu Gyula 1971 Nyírsenior 97 SE 0:40,1

3.kcs 35-39

1. Krakkó Gábor 1982 Nyírsenior 97 SE 0:42,1

2. Csörsz Gergely 1982 Herpály SE 0:42,2

3. Kiss Attila 1984 Bátori Sárkány ÚE 0:42,7

2.kcs 30-34

1. Cserés Miklós 1985 Nyh Fókák SE 0:37,0

2. Hudáky Zoltán 1988 Nyh Fókák SE 0:41,4

3. Som Péter 1986 Nyírsenior 97 SE 0:46,

50 m. leány mellúszás

7.kcs 55-59

1. Pócsfalvi Erika 1962 Nyírsenior 97 SE 1:00,6

2. Gazda Zsuzsa 1964 Debreceni Szenior ÚK 1:04,1

3. Szabó Ildikó 1961 Air-Aqua Búvárklub 1:10,6

5.kcs 45-49

1. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 0:44,8

2. Takácsné Kancsár Katalin 1973 Debreceni Szenior ÚK 0:52,5

3. Fodorné Asztalos Éva 1973 Air-Aqua Búvárklub 1:08,0

50 m. fiú pillangóúszás

12.kcs 80-84

1. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 0:53,4

2. Fodor Béla 1937 Egri Senior Úszó-Klu 1:03,0

3. Dr Gajdos László 1938 Nyírsenior 97 SE 1:10,7

8.kcs 60-64

1. Rentka László dr. 1957 Debreceni Szenior ÚK 0:36,6

2. Körtvélyfáy Barna 1959 Nyírsenior 97 SE 0:45,5

5.kcs 45-49

1. Hajdu Gyula 1971 Nyírsenior 97 SE 0:31,2

2. Kocan Michal 1973 SKP Kosice 0:35,1

3. Dömötör Ákos 1972 Budapesti Delfinek 0:36,8

50 m. leány pillangóúszás

5.kcs 45-49

1. Tarjáni Regina 1974 Százhalombatta VUK S 0:35,8

2. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 0:38,6

50 m. fiú hátúszás

8.kcs 60-64

1. Rentka László dr. 1957 Debreceni Szenior ÚK 0:40,2

2. Körtvélyfáy Barna 1959 Nyírsenior 97 SE 0:45,7

7.kcs 55-59

1. Molnár János 1964 Nyírsenior 97 SE 0:44,5

2. Székely András 1963 Air-Aqua Búvárklub 0:52,0

3. Pethő Károly 1961 Nyírsenior 97 SE 0:54,9

6.kcs 50-54

1. Bödör Gábor 1968 Budapesti Delfinek 0:36,8

2. Cseh Imre 1968 Nyh Fókák SE 0:40,8

3. Czakó Tibor 1965 Nyírsenior 97 SE 0:49,7

5.kcs 45-49

1. Hajdu Gyula 1971 Nyírsenior 97 SE 0:37,0

2. Vedemyskov Myroslav 1973 Agva Masters 0:38,4

3. Gyebróczki András 1970 Nyírsenior 97 SE 0:44,0

3.kcs 35-39

1. Krakkó Gábor 1982 Nyírsenior 97 SE 0:43,9

2. Kiss Attila 1984 Bátori Sárkány ÚE 0:44,8

3. Hanász Attila 1981 Vinnibike KSE 0:50,4

50 m. leány hátúszás

5.kcs 45-49

1. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 0:40,0

2. Mendel Beata 1972 Agva Masters 0:46,4

200 m. fiú vegyesúszás

5.kcs 45-49

1. Kovács Szilárd 1974 Nyírsenior 97 SE 3:18,5

2. Toldi Miklós 1971 Air-Aqua Búvárklub 3:24,3

3. Gyebróczki András 1970 Nyírsenior 97 SE 3:28,5

200 m. leány vegyesúszás

5.kcs 45-49

1. Dr Szokol Dianna 1971 Nyírsenior 97 SE 3:05,3

4*50 m. fiú vegyesváltó

120-159 kcs (a versenyzők összéletkora)

1. Nyírsenior 97 SE 2:37,6

Hanász Attila (1971) - Kovács Szilárd (1974) - Hajdu Gyula (1971) - Tar Attila (1976)