Hamarosan jön az első idei hosszú hétvége

Hamarosan jön az első idei hosszú hétvége

2019-re hét hosszú hétvégét kaptunk – az első tulajdonképpen 2018. év végét és 2019. év elejét érintette. December 29-e ugyanis szombatra, december 30-a pedig vasárnapra esett. Mivel december 31., és január 1. ünnepnap, négynapos hosszú hétvége várt ránk. A második pedig most, tavasszal lesz, alig kevesebb, mint három hét múlva. Éppen ezért aki szeretne kikapcsolódni valamelyik wellness szállodában, az jobb, ha mihamarabb foglal magának szobát, ugyanis ilyenkor a legtöbb szálláshely teltházzal működik. Bár az időjárás egyelőre még nem alakul tavasziasan, már az előfoglalások alapján is látszik, hogy mint azt már megszokhattuk a korábbi években is, hatalmas dömping várható a hazai szállodákban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégék elsősorban a belföldi turizmusnak kedveznek, így a népszerű vidéki városok wellness-hoteleiben garantált lesz a teltház.

AUGUSZTUS VOLT A LEGERŐSEBB

Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője szerint 2018-ban az augusztus 17-19-i hétvége volt a legerősebb a turizmus tekintetében és várhatóan idén is ez lesz, hiszen augusztus 20-a keddre fog esni, vagyis négy munkaszüneti nap áll majd rendelkezésre.

- A hosszú hétvégék számának éves szinten is érzékelhető hatása van, ezt már az éves üzleti tervek összeállításakor figyelembe szokták venni. A belföldi vendégek közül egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy évente többször elutazzanak otthonról egy-egy rövidebb tartózkodásra- olvasható a turizmus.com-on.

 

Szerző: Bruszel Dóra