Hamarosan érkezik a VI. Wittur–Nyíregyházi Futófesztivál
Már hatodik alkalommal szervezi meg a város zöld futóünnepét a nyíregyházi önkormányzat a Mozaik Med Sportegyesülettel és a Wittur Hungária Kft-vel. Idén augusztus 29-én és 30-án várják az érdeklődőket a Wittur-Nyíregyházi Futófesztiválra. A kétnapos program célja, hogy a résztvevőket a versenyzés mellett az egészségmegőrzésre, a közösségépítésre és a fenntarthatóságra is ösztönözzék. Az esemény mögötti hármas partnerség országos szinten is példaértékűnek számít.
Ismét a sport és az egészség áll majd a középpontban
Augusztus 29-én és 30-án hatodik alkalommal várja a futókat a Wittur–Nyíregyházi Futófesztivál. A kétnapos program mára a város sportéletének egyik meghatározó rendezvényévé nőtte ki magát, évről évre egyre több résztvevőt vonz. A fesztivál nemcsak egy futóverseny, hanem valódi közösségi esemény, amely összehozza a nyíregyháziakat és a városba látogató sportkedvelőket. A rendezvényt idén is támogatja a Wittur Hungária Kft., amely évek óta elkötelezett partnere az eseménynek. Harsányi József cégvezető kedden sajtótájékoztató keretében kiemelte: számukra fontos, hogy hozzájáruljanak egy olyan eseményhez, mely közösségeket kovácsol össze.
– Azt a látványt és érzést, amit egy ilyen rendezvény okoz – személy szerint én végig ott voltam a futófesztiválon –, azt tudom mondani, nagyon felemelő. Látni azt a közösséget, ami Nyíregyházán ezt a rendezvényt támogatja a részvételével, azt a sok embert, gyereket, felnőttet, családot, önmagában megéri
– emelte ki a cégvezető.
Több mint 700 nevező eddig
A rendezvény honlapján jelenleg már több mint 700 nevező szerepel, a további nevezések pedig folyamatosan érkeznek. A futófesztiválon a gyermekektől a hobbi sportolókon át a profi atlétákig minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő távot. A programban a korábbi évekhez hasonlóan több futam is szerepel majd. A rajt és a cél ezúttal is Nyíregyháza szívében, a Kossuth téren lesz. A szervezők célja, hogy a futók ne egyszerűen teljesítsenek egy távot, hanem közben megismerjék Nyíregyháza legszebb részeit is. A félmaraton különösen fontos szerepet kap: a versenyzők a város ikonikus és kiemelt közösségi helyszíneit is érintik majd.
Több táv és program várja a családokat
A program pontos menetéről a Mozaik Med Sportegyesület részéről Gyurcsán Gábor versenyigazgató beszélt.
– Szombaton egy motivációs esttel készülünk, ahol a futó élettel kapcsolatos személyek fognak motivációs előadást tartani, futásról, frissítésről, gyakorlatilag egy kis adrenalin fröccs azoknak, akik vasárnap rajthoz állnak. Ezen a rendezvényen mindenki ingyenesen részt vehet, regisztrációhoz kötött. A verseny vasárnap reggel 8:30-kor indul, akkor rajtolnak el a fél maratonisták, majd fokozatosan a 10, 5 és 2,5 kilométeres táv futói is. Mi már vasárnap reggel 6 órától ott vagyunk, hiszen a helyszínen is lehet majd nevezni, illetve a rajtcsomagokat akkor át lehet venni. Majd 10 órától egy Vidám Manók koncertre várjuk a legkisebbeket, akik utána 11:20 órakor fogják körbe futni a belvárost egy szűk, közel 1 kilométeres távon
– fejtette ki Gyurcsán Gábor.
A fesztiválon ez alkalommal is meghirdetik a jótékonysági távot, amelynek bevételéből idén a Mozaik Med egy ingyenes szűrőnapot szervez majd a városlakók számára, várhatóan ősszel. Az összes távon eredményt hirdetnek különböző kategóriában: több mint 150 díjazottal számolnak és továbbá remélik, ahogy eddig minden évben, idén is felülmúlja majd a nevezők létszáma az előző évit. A családokat ugrálóvárak, arcfestés, szűrő programok is várják a rendezvény ideje alatt.
Egy sokrétű sportos város
A futófesztivál a nyíregyházi önkormányzat számára is kiemelt fontossággal bír, hiszen az egészség és a sport kéz a kézben jár a város életében, ezt az utóbbi évek fejlesztései és egyéb törekvései is tanúsítják – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Jászai Menyhért.
– Nagyon fontos az a háttér, ahol lehet sportolni: 90 kilométeres kerékpárút hálózattal rendelkezik Nyíregyháza, 29 kültéri kondi parkunk van, úszásra több lehetőség is van a városban, 5 kilométernyi rekortán pálya is van, tehát egyénileg és csapatban is tudunk sportolni. Számtalan olyan rendezvény van, amely eleve a költségvetésben is benne van, mint a futófesztivál, dedikáltan már év elején elkezdik szervezni a kollégák, az ezzel foglalkozó civil szervezetek. Ahol csak tudjuk, ezt összekapcsoljuk szűrőprogramokkal, állapotfelméréssel, tehát szorosan összekapcsoljuk az egészséget a sporttal, ez egy stratégiai ágazat és irányvonal. Továbbá ahogy elhangzott, a jótékonysági cél is az lesz, hogy legyen egy komoly szűrő program, amely többszáz embert mozgat meg
– mondta az alpolgármester.
A VI. Wittur–Nyíregyházi Futófesztivál augusztus 29. és 30. között várja a mozogni vágyókat. Akik még nem regisztráltak, megtehetik a rendezvény honlapján, a nyiregyhazifutofesztival.hu oldalon.


