Hálózati együttműködés

Magyarországon jelenleg több mint 2,8 millió idős ember él, a népesség 23 százaléka. Számuk 2020-ra elérheti a 30 százalékot. Az időskorú népesség számszerinti növekedése mellett az utóbbi években egyre gyarapszik a magasabb iskolai végzettségűek aránya is.

 

Hálózati együttműködés

 

A mennyiségi, minőségi változások komoly gazdasági és társadalmi kihívást jelentenek egész Európában. A problémára kínálnak megoldást a Harmadik Kor Egyetemeinek szerveződései. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Gerontológia Tanszéke komplexen foglalkozik az öregedéstudomány problematikájával, a megoldásokat elősegítendő – kedden délelőtt –, a hasonló szervezetek együttműködését célzó szándéknyilatkozatot írt alá a Harmadik Kor Egyeteme Miskolci Alapítvány és az ugyancsak miskolci Szikra Alapítvány képviselőivel. Az aláírók célja egy olyan hálózat létrehozása, amely tömöríti a hasonló szerveződéseket – emelte ki a nyilatkozat egyik aláírója, prof. dr. Semsei Imre, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja.

 

Közös projektek, párbeszéd

 

– A kezdeményezés célja, hogy az elöregedő társadalom problémáinak kezelése érdekében párbeszédet folytassanak, olyan ernyőprojekteket, átfogó akciócsomagokat hozzanak létre, amelyek minőségileg javítják az idősek életkörülményeit – mondta Papp Mónika, a Szikra Alapítvány szakmai vezetője.

 

Minőségi idő

 

Európában nagy hagyományai vannak az idősekkel foglalkozó hasonló szervezeteknek. Németországban, Hollandiában, de Finnországban is már az 1970-es, 80-as évek óta eredményesen működnek a Harmadik Kor Egyetemei szerveződések.

További képekért kattintson a fotóra!

Magyarországon elsőként öt évvel ezelőtt Miskolcon alakult meg az első ilyen jellegű szervezet, alapítványi formában. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az időskorú emberek igénylik a foglalkoztatás régi és új formáit, a közösségi terek adta szellemi, mentális és fizikai kihívásokat – hangsúlyozta Dobos László, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

Élethosszig tartó tanulás

 

A megoldások egyik lehetséges válasza az élethosszig tartó tanulás, ennek érdekében a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának Gerontológiai Tanszékén kéthetente tartanak előadásokat az időskorúak számára. Az intézmény célja továbbá, hogy a közeljövőben, az egyetemi képzésbe integrálva kialakítsa a Harmadik Kor Egyetemét is.

Piszár Tünde

(Fotó: Szarka Lajos)