Tagadja, hogy ő vezette volna a gépkocsit az a letartóztatásban lévő vádlott, aki 2022. február 6-án ittassága miatt halálos balesetet okozott Nagycserkesz közelében a főúton.
A vádlott legalább 100 km/h sebességgel, szabálytalanul közlekedett, az eltúlzott sebesség és ittassága miatt a gépkocsival megcsúszott a nedves úton, és átsodródott a szemközti oldalra, ahol az árokba hajtott, nekiütközve egy fának. A sértett kirepült a gépkocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott. A vádlott és fiatalkorú társa kimásztak a járműből, amikor éppen megállt egy arra közlekedő gépkocsi, melynek vezetője érdeklődött a baleset körülményeiről, az esetleges további sérültről. A vádlott és társa azt is letagadták, hogy a sértett a helyszínen lenne, de a tanú megtalálta a földön fekvő sértettet. Szeretett volna mentőt hívni, de a vádlott azt mondta, hogy ne hívjon. A vádlott agresszíven lépett fel a segíteni szándékozó tanúval szemben, aki erre beült a gépkocsijába, majd onnan telefonált a mentőknek, rendőröknek. A vádlott közepesen volt ittas a baleset bekövetkezésekor, illetve a szervezetében kábítószert is találtak.
A fentieken kívül a vádlott egy másik bűncselekményt is elkövetett, mert 2021. október 6-án Demecserben figyelmetlensége miatt gépkocsival balesetet okozott, de elhagyta a helyszínt anélkül, hogy a balesetben érintett másik gépkocsi sérült vezetőjének segítséget nyújtott volna. Az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben a letartóztatásban lévő vádlott beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság 6 év börtönre ítélje, továbbá tiltsa el a közügyektől és a járművezetéstől. Fiatalkorú társa felfüggesztett fogházbüntetésre számíthat, ha beismerő vallomást tesz.