Halálos baleset – Ismert disc jockey halt meg
Halálos baleset történt ma hajnalban a Tiszavasvári úton. Egy autó kidöntött egy villanyoszlopot és kerítésnek csapódott. A jármű a felismerhetetlenségig összetört, az utasoknak esélyük sem volt, hogy túléljék az ütközést. Az autót egy nyíregyházi származású, közismert disc jockey vezette.

Egy nagy csattanásra ébredt az egyik Tiszavasvári úton élő nő pénteken hajnalban. Kinézett az ablakon és azt látta, hogy egy teljesen összeroncsolódott személygépkocsi az erőmű kerítésébe rohant bele.

[video]

A jármű szinte a felismerhetetlenségig összetört. Szétszóródtak az alkatrészei és az utastere is összenyomódott. A roncsból a kiérkező tűzoltók két férfi holttestét emelték ki.

A HELYSZÍNEN ÉLETÜKET VESZTETTÉK

Fehérvári Marietta, a megyei rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta: – Az elsődleges adatok szerint a személygépkocsi a Tiszavasvári úti felüljáróról haladt a belváros irányába, amikor eddig tisztázatlan okok miatt lesodródott az úttestről, kidöntött egy villanyoszlopot, majd a kerítésnek csapódott. A személygépkocsiban utazó 35 éves nyíregyházi férfi és egy 19 éves budapesti lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

ISMERT SZEMÉLY AZ EGYIK ÁLDOZAT

A nem hivatalos információk szerint a járművet egy országos hírnévre szert tett nyíregyházi disc jockey vezette. A Dj Julian művésznéven dolgozó 35 éves férfit nagyon sokan ismerték nemcsak a megyeszékhely és Magyarország legnépszerűbb diszkóiban, hanem külföldön is. Az elmúlt években többször is az év lemezlovasa lett a közönségszavazatok alapján. A Facebook profilján már számtalan részvétnyilvánítás és búcsú olvasható. A profilon az is látható, hogy utoljára tegnap este töltött fel egy képet magáról, amely egy nyíregyházi pubban készült. A fotón az a 19 éves fiatalember is látható, aki mellette ült a kocsiban és szintén életét vesztette a karambolban.

Z. Pintye Zsolt