Ha futni akarsz, irány a Bujtosi Városliget - Várja a sportolni vágyókat a Mozaik Med

A Mozaik Med Sportegyesület heti rendszerességgel 40-50 embert mozgat meg közösségi futásain mind Nyíregyházán, mind pedig Debrecenben.
Emellett a nyíregyházi Közösségi Futás immár második alkalommal került be a Mozdulj Nyíregyháza! programsorozatba. A Közösségi Futásaikat a nyári időszakban a Sóstói-erdőben tartották, ám az egyre koraibb sötétedés miatt hétfőnként már a Bujtosi-tó körül gyűjtik a kilométereket a futók.

A Mozaik Med SE célja, hogy minél több városlakót vegyen rá a rendszeres testmozgásra, ennek fontosságáról nem is kell külön beszélni. Arról viszont igen, hogy az egyesület vezetősége a múlt hét folyamán megállapodott a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karával arról, hogy a Mozaik Med Közösségi Futáson való részvétel mától beleszámít a hallgatók testnevelés tantárgyába. Amennyiben a hallgható egy félévben részt vesz 8 Közösségi Futáson, az adott félévre megkapja az aláírást Testnevelés tantárgyból.

Óriási lépés ez az egyesület számára, hiszen visszaigazolást nyert az elmúlt 3 év munkája, és megerősítette azt, hogy tovább kell haladniuk az úton, és minél több városlakóhoz kell elérniük. A vezetőség célja, hogy minél több intézménnyel sikerüljön a Debreceni Egyeteméhez hasonló megállapodás megkötése.

Várnak minden mozogni vágyót hétfőnként 17:45-től a Bujtosi-tó partján, hiszen mindenki megtalálja a neki megfelelő mozgást a rekreációtól egészen a versenyzői szintig.