Győzelemmel zárta az alapszakaszt a Fatum

Az Extraliga alapszakaszának zárómeccsén az MTK-t fogadta a Fatum Nyíregyháza. 
Jól kezdtek a mieink, és hamar három pontos előnyt szereztek. Időkérésekkel próbálta megtörni a lendületet a vendégek mestere, de ez nem sikerült. A Fatum jól támadott, és biztosan nyerte a játszmát. 
A második felvonás is nyírségi vezetéssel indult, majd egy 5-0-s sorozattal fordított az MTK. Volt válasz a Fatum részéről egy hasonló szériával, de a szett derekán felváltva vezettek a csapatok. A hajrához 20-18-as állással érkeztünk, és a harmadik játszmalabdát értékesítve nyerte a szettet a Nyíregyháza. 
A harmadik felvonás elején idegesen kezdett a házigazda, melyet kihasználtak a fővárosiak, és komoly előnyt szereztek. Sok volt a hiba, de így is a szett felénél csak egy pont volt a hátrány. A hajrára aztán sikerült átvenni a vezetést, Lászlop Alexandra, Merve Cepni és Selena Leban is fontos pillanatokban szerzett pontokat, a végén pedig Marija Cicic egy ásszal befejezte a meccset. 

Fatum Nyíregyháza – MTK 3-0 ( 17, 22, 22)

Nyíregyháza: Cicic 5, Cepni 8, Leban 18, Lászlop 6, Belova 7, Jurdza 8

Csere: Tóth F. (liberó)

vezetőedző: Tomás Varga

MTK: Asonja 12, Szabó L.7, Costa 9, Berkó 1, Briga, Tatár 4

Csere: Divényi(liberó), Tarr 3, Garai 3

vezetőedző: Leiszt Máté