Győzelem és továbbjutás a CEV Kupában - nyert a Fatum Nyíregyháza!!!

 Előnnyel kezdhette a CEV Kupa visszavágóját a Fatum Nyíregyháza, mivel az első találkozót Svájcban nyerte a csapat 3-1-rea Düdingen ellen. A visszavágó első játszmájában 7-7-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd jó blokkjaival három pontos előnyt szerzett a Fatum. Használt az időkérés a vendégeknél, mert 12-12-nél ismét döntetlen volt az állás. Dani Brisebois egymás után két ászt nyitott, így a hazai gárda ismét meglépett, majd White és Medic pontjai után 20-14-et mutatott az eredményjelző. Végül a második játszmalabdát értékesítve nyerte a játszmát a Nyíregyháza.

A második szett eleje ismét szoros volt, de 5-5 után három ponttal meglépett a Fatum, amit tartani is tudott. A vendégeknél Harbin tartotta a lépést a nyíregyházi centerekkel , akik rendre eredményesek voltak. 13-8-nál időt kért a Düdingen, de sok volt a nyitásfogadásbeli hiba a svájciaknál így 17-9-nél második idejét is kikérte Dario Bettello. Ez használt, mert öt pontra feljöttek a vendégek. A hajrá 21-16-al indult,majd Sanja Kalicanin blokkjával nyerte a második szettet is a Fatum Nyíregyháza, 2-0, ezzel a párharc sorsa el is dőlt!

Mivel a Fatumnak két játszmát kellett nyernie a továbbjutáshoz – és ez megvolt – a fél csapatot lecserélte Hollósy László a harmadik felvonásra. Így is 6-1-el kezdtek a hazaiak! Tartotta is előnyét a hazai együttes, bár sokat javult a Düdingen blokkja. Szabó Lili ütése után 14-9 volt az állás, majd Olivera Medic ászt nyitott, Tatjana Matic pedig újabb pontot szerzett. Utóbbit nem tudták megállítani a svájciak, 20-10-nél időt is kértek a vendégek. Nem használt, 22-10-nél pedig Tóth Dalma először léphetett pályára a szezonban. Simán nyerte a játszmát és a találkozót a Fatum Nyíregyháza, és magabiztosan jutott tovább a CEV Kupában.

Fatum Nyíregyháza – TS Volley Düdingen 3-0 (- 18, -17, -14)

Continental Aréna

Jv: Tekol Perenk(TUR), Souto Jimenez(ESP)

Nyíregyháza: Medic 6, G. Francesco 1, Brisebois 11, Kalicanin 10, Varga 5, White 7
Csere: Tóth F. (liberó), Matic 7, Lászlop 1, Ancsin 2, Szabó 1, Tóth D.
vezetőedző: Hollósy László

Düdigen: Lechnen Becker 3, Harbin 8, Beamish 7, Marbach, Brunner 4, Moffett 8
Csere: Deprati (liberó), Rottaris, Sulser 1, Kressler, Marx
vezetőedző: Dario Bettello

Dankó László