Győzelem Bécsben - Fucsovics Marci jól kezdett az ATP 500-as versenyen

 A hétfői világranglistán a karriercsúcs-beállítást jelentő 40. helyen álló Fucsovics Márton játszotta a bécsi ATP-500-as verseny első mérkőzését a Wiener Stadthalle centerpályáján - közölte a nyíregyházi teniszező facebook oldala.  Az ellenfél a mindössze 18 esztendős, az ATP Next Gen-programjában is helyet kapott kanadai Felix Auger-Aliassime (109.) volt, aki szabadkártyával került a főtáblára. Ahol alaposan ráijesztett Marcira, hiszen 6:1-gyel elvitte az első játszmát. A nyíregyházi teniszező sem maradt adósa, villámgyors 6:0-val egyenlített, majd a döntő szettben a második meccslabdánál a kanadai outot ütött, Marci a tomboló magyar szurkolók nagy örömére 2 óra 8 perc alatt megnyerte a mérkőzést, és szerdán a második fordulóban a keddi Damir Dzumhir (bosnyák, 51.)–Fabio Fognini (olasz, 15., 7. kiemelt) mérkőzés győztesével játszhat.

ERSTE BANK OPEN ATP-500-AS VERSENY, BÉCS (2 198 250 euró, kemény pálya, fedett)
Férfi egyes
1. forduló: Fucsovics Márton (magyar)–Felix Auger-Aliassime (kanadai) 1-6, 6-0, 7-5