Gyereket a magasba! – Nyíregyházán is csatlakoztak a programhoz
Fotó: Trifonov Éva

Nyíregyháza immáron ötödik alkalommal csatlakozott a Gyereket a magasba! kezdeményezéshez. Több mint ötven településen több ezer család vett részt szombaton a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos gyerekemelő flashmobján, ahol mindenki egyszerre járt körtáncot és emelte magasba a gyerekeket. A szabolcsi vármegyeszékhelyen a jósavárosi Ungvár sétányon gyűltek össze a különleges alkalomra.

Kis- és nagyvárosokban, falvakban és szinte az összes vármegyeszékhelyen csatlakoztak a Gyereket a magasba! kezdeményezéshez. A legtöbb helyen szabadtéren zajlott a villámcsődület, így volt ez Nyíregyházán is, ahol a jósavárosi Ungvár sétány volt a helyszín. Az akció célja felhívni a figyelmet a családalapításra, a gyerekvállalásra és a családi élet örömeire.

– Az Együtt a Családért Kulturális Egyesület, mint a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom helyi koordinátora az idei évben ötödik alkalommal emelt gyereket a magasba. Az idei program különlegessége, hogy 11 órakor egy flashmob keretében igyekeztünk a gyerekeket és a szülőket megtáncoltatni, majd a flashmob végén természetesen a magasba emelni a kicsiket. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom fő szempontja a gyermekek és a család, hiszen ők egy örök érték, ehhez kapcsolódik az idei mottónk is: „Körülöttünk forog a világ”. Igyekeztünk az idei évben is egy kis családi nap keretében megtartani a Jósavárosban ezt a programot – tájékoztatott Turóczi Kinga, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nyíregyházi koordinátora.

A Jósavárosban 10 és 13 óra között Pepi bohóc, kézműves foglalkozások, játékok széles választéka, csillámtetoválás, arcfestés és élő mesefigurák várták az édeklődőket. A szervező Együtt a Családért Kulturális Egyesület minden rendezvényén kiemelt szempontnak tartja, hogy igazi közösségi élménnyel gazdagodjanak a résztvevők

– Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy ismét sikerült életre hívni ezt a programot a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében. Itt helyi szinten a Jósavárosban szép eredményekkel működő civil szervezet, az Együtt a Családért Kulturális Egyesület csatlakozott ehhez a nagyszabású, országos szintű gyerekemelési programhoz. Azt gondolom, hogy Nyíregyháza méltán lehet büszke arra, hogy a Jósavárosban ilyen civil szervezetek és közösségek működnek, akik mindent megtesznek azért, hogy ilyen fantasztikus családi programokat tudjanak életre hívni. Keresik a lehetőségeket és csatlakoznak a civil szervezetek az ilyen jellegű programokhoz. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy a közelben lévő óvodákkal és iskolákkal olyan szinten tudjuk tartani a kapcsolatot, hogy be tudjuk őket vonni ilyen nagyszabású rendezvényekbe – mondta el a programon Nagy Szabina önkormányzati képviselő.

A résztvevők a flashmob alkalmával körtáncot jártak a „Kicsi vagyok én, majd megnövök én” című dalra, melyben a Kerekerdő Óvoda Így tedd rá! tánccsoportja működött közre, majd ezután következett a gyerekemelés.

– Mi a Kerekerdő Így tedd rá! referenciaóvodából jöttünk erre a rendezvényre. A flashmob előtt bemutattunk egy kis Így tedd rá! játékfűzést, Balatoni Katalin programja alapján. Mi nagyon szeretjük ezt a programot, a Kerekerdő Óvodában minden gyermek e szerint táncol és játszik. Nagyon fejlesztő hatású a gyerekek számára és nagyon szeretik – emelte ki Balasáné Sebestyén Mónika, az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézmény óvodapedagógusa, egyben Így tedd rá! mintapedagógus.

Idén már hatodik éve, hogy a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megrendezte a Gyereket a magasba! akciót, amelynek lényege, hogy egyszerre, egy időben országszerte minél több gyereket emeljenek magasba a szülők. Az idei gyerekemelés mottója „Körülöttünk forog a világ” volt, hiszen a gyermekek számára a szülők, a szülőknek pedig a gyermekük jelenti a világot. Nyíregyházán ötödik alkalommal gyűltek össze a családok, a tervek szerint pedig jövőre folytatódik a hagyomány.

Kapcsolódó galéria

Gyereket a magasba - 2023