Gyakorlatra érkezett, sportriporter lett belőle – Dankó László kapta a vármegyei sajtódíjat

Már 18, 2025

A Nyíregyházi Televízió munkatársa, Dankó László vehette át idén a vármegyei közgyűlés sajtódíját. Ez az egyik legrangosabb megyei sajtódíj. A sportriporter 1996 óta dolgozik a helyi televízióban, mellette rádiózik és a Szpari sajtófőnöke is. A díj átvétele után úgy nyilatkozott, hogy egy televíziós elismerése mindig a médiaműhelynek is szól, ahol dolgozik.

 

Ünnepélyes kérték fel kollégánkat, Dankó Lászlót, hogy vegye át Seszták Oszkártól a vármegyei sajtódíjat március 14-én, Nagyhalászban.

Kedd délelőtt pedig a Szieszta című műsor egyik vendégét hívja meg telefonon. Dankó László 1996 óta dolgozik a Nyíregyházi Televízióban. Mivel történelem–művelődésszervező szakos volt a tanárképző főiskolán, a helyi tévét kereste meg, hogy gyakorlatot szerezzen. Néhány hónap múlva pedig már a tévétől hívták fel, mit szólna ahhoz, ha állást ajánlanának neki. Azonnal igent mondott; kezdetben híradós anyagokat szerkesztett, majd néhány hónap múlva elindult a televízió sportmagazinja és annak lett a szerkesztője. A tv-ben az is kiderült, hogy a műhely Dankó Lacija nem csupán a sporthoz ért, számos élő és konzerv műsorban csillogtatta meg tehetségét, még éjszakai műsort is vezetett. Laci gyerekkora óta a televíziós pályára készült.

Egészen kicsi koromtól készültem erre a pályára, először haditudósító szerettem volna lenni, de aztán rájöttem, hogy az nagyon veszélyes és egyébként voltak jó kis gombfocimeccsek, amit az osztálytársakkal játszottunk, ezeket kommentáltam és onnantól kezdve megtetszett ez a szakma, szerettem volna ezzel foglalkozni. Elmondhatom magamról, hogy szerencsés vagyok, hogy a hobbim lett egyben a munkám és eddig is mindig kint voltam a mérkőzéseken, akkor is, amikor még nem dolgoztam a televíziónál és most is kint vagyok és az elmúlt években nem is nagyon hiányoztam.

- mesélte el a szerkesztő-riporter.

Laci nagy tisztelője a focinak. 6 éves kora óta látogatja a Szpari meccseit, akkor még az édesapja hozta el a mérkőzésekre, ma pedig már ő hozza az édesapját, hiszen ő lett a nagy múltú klub sajtófőnöke. Nagy szerelme a sportműsorok közvetítése, 20 éve pedig a Nyíregyházi Napló sportoldalát is szerkeszti. 2013 óta rendszeresen rádiózik; a Sunshine FM reggeli műsorát vezeti. Mértéktartó, hiteles, megbízható információival, remek humorával jelentősen hozzájárul az adó hallgatottságához. Feleségével főiskolás koruk óta alkotnak egy párt, és két felnőtt lányuk aranyozzák be mindennapjaikat. Dankó László a díj átvétele után hozzáfűzte, a televíziózás csapatmunka, így bárkit ismerjenek is el a műhelyből, az a díj a közösségnek is szól, ezért háláját fejezi ki a kollégáinak.

Előző hír
Stabil alapok és új lehetőségek – Vállalkozói fórumot tartott a VOSZ vármegyei szervezete
Következő hír
"Üzenet az égbe, magyar versből szívbe" – címmel különleges versórát tart a Váci Mihály Kulturális...

Kapcsolódó híreink