Görögkatolikus metropólia

Görögkatolikus metropólia

Egyháztörténelmi esemény valósul meg a magyarországi görögkatolikus egyház életében. Ferenc pápa március 19-én megalapította a Magyarországon élő görögkatolikusok számára a Sajátjogú Metropolitai Egyházat. Ebben az egyházi struktúrában már országon belül meg tudnak oldani olyan problémákat, amelyek intézésénél korábban Rómára voltak utalva a hívek.

 

Görögkatolikus metropólia

 

Megalakul a Görögkatolikus Metropólia, amelyhez három egyházmegye tartozik a jövőben: a Miskolci Egyházmegye, Orosz Atanáz püspök szolgálatával, a Nyíregyházi Egyházmegye, valamint a Hajdúdorogi Egyházmegye, amelynek központja Debrecen lett. A Görögkatolikus Metropóliát június 12-ei beiktatását követően Kocsis Fülöp érsek-metropolita irányítja Debrecenből.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a Nyíregyházi Televízió Híradójának azt mondta, az új szolgálatért Debrecenbe költözik, ahol fel kell építenie egy új struktúrát. Hozzátette, újdonságokat kell megalkotnia, amelyekhez fel tudja használni tapasztalatait.

További képekért kattintson a fotóra!

Eddig Nyíregyháza a Hajdúdorogi Egyházmegyéhez tartozott, a Görögkatolikus Metropólia létrejöttét követően a Nyíregyházi Egyházmegye központja lesz. Ennek kormányzójává Orosz Atanáz püspököt nevezte ki Ferenc pápa.

Orosz Atanáz püspök-kormányzó a Nyíregyházi Televízió kérdésére azt mondta, a Nyíregyházi Egyházmegye a legmagasabb hívőszámmal rendelkező egyházmegye, ahol különösen nagy gonddal kell a hívek felé fordulni.

 

Beiktatások és a pápai bulla kézhezvétele

 

Kocsis Fülöp érsek-metropolita beiktatására június 12-én 17 órától kezdődő vecsernye után kerül sor Debrecenben, Orosz Atanázt püspökké június 13-án 10 órakor Miskolcon, kormányzóvá pedig a 16 órakor kezdődő ünnepélyes vecsernyét követően a Nyíregyházi Székesegyházban iktatják be, ahol kézbe kapják a pápai bullát a beiktatott egyházi méltóságok.

M. E.

(Fotó: Trifonov Éva)