Gazdasági segítség az Egyetemnek

2004-ben Magyarország Kormánya döntött arról, hogy a felsőoktatásba bevonja a magántőkét és megvalósít különböző beruházásokat. Akkor 50 projektről hoztak döntést, amiből hármat a Nyíregyházi Egyetem jogelődjében valósítottak meg. Ezek a Tanulmányi épület, a kollégium rekonstrukciója és a Szandra Hotel. Ebből a háromból a Tanulmányi épületet váltja ki az idei évben a kormányzat, amely megközelítőleg 4,2 milliárd forintos összeget jelent. A gazdasági mentőcsomag már megérkezett az intézményhez, amit elutalnak a PPP szolgáltatónak.

 

Az egyetem lesz az üzemeltető

 

Dr. Kvancz József, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja elmondta, az állam 2004-ben és 2007-ben a projektek lezárását követően a felsőoktatási intézményeket 50 százalékban finanszírozta. Hozzátette, ezzel az összeggel a PPP szolgáltatási díjat kellett részben fedezni, a másik felét minden felsőoktatási intézménynek hozzá kellett tenni. Dr. Kvancz József elmagyarázta, most, hogy kiváltásra kerül ez a projekt, ezt követően az intézmény visszakapja ezt az eszközállományt, az ingatlant a benne lévő ingóságokkal. A jövőben nem a projekttársaság üzemelteti majd, hanem maga az egyetem.

 

A projekt folytatódik

 

A projekt annak idején 20 éves időtartamra vonatkozott, hiszen törvény írta elő, hogy ez két évtizednél hosszabb nem lehetett. A tervek szerint 2017-ben tovább folytatódik a PPP projektek kiváltása Magyarországon.

ME.