Gálázik a negyvenéves Cantemus

A kezdetekrõl szólva elmondta, hogy a negyvenes, kerek szám nem a valós „születési” dátuma a világhírû kóruscsaládnak. Jóval korábbra datálódik az énekkar megalakulása, de akkor még nem gondolták, hogy õk jó és kedvelt énekegyüttes lesznek, és a társulásnak egyáltalán lesz jövõje. Azonban 1975-ben a Magyar Rádió, rendkívül izgalmas, országos versenyében, a nyíregyházi énekkar eljutott a döntõig. Bár a nagydíjat nem kapták meg, de mégis a legnagyobb énekkarokkal együtt készítettek velük hanglemezt, kéthetes balatoni jutalom „edzõtáborozást” kaptak Zánkára (ma már mulatságos emlék hogyan maradtak le a vonatról...), és még élõ adásos koncerten is részt vehettek a rádióban. Ez váratlan és nagyon nagy siker volt – mesélte Szabó Dénes. Ekkor gondolták úgy, hogy ettõl a pillanattól kezdve már számolhatják a kórus történetét. De valójában már 1958 óta mûködött Nyíregyházán emelt szintû énekoktatás, kodályi elvek alapján.

Nyolc év után az induló két énekkar már a legjobbak közé tartozott a megyében. Ezt még Petneházy Ferenc és Kovács Lászlóné Judit néni vezette akkor. Szabó Dénes még ma is nosztalgiázik a kezdeteken, ha kezébe kerül annak az idõszaknak az énekkari naplója, mely a régi kórustagok nevén kívül, a fellépések emlékét is õrzi. Az elsõ naplókból is látszik, hogy már akkor számos rendezvényen léptek fel a legkisebb iskolai rendezvényektõl a legnagyobb volumenû fellépésekig. Bár megfordult a fejükben, hogy jó lenne egy hasonló emlékkönyvet kiadni, de ez lehetetlen, hiszen a taglétszám mellett, az évenkénti események, koncertek, fesztiválok, utazások száma is több ezerre tehetõ az évtizedek alatt.

 

MÁSFÉL ÓRA ÖRÖMZENE

 

Szabó Dénes, Kossuth-díjas karnagy a tervezett jubileumi programról szólva hangsúlyozta, hogy a valójában majdnem fél századot nem lehet egy koncertbe összesûríteni. Lesznek olyan pillanatok, amelyeket a legrégebbi kórustagok is nosztalgikusan fognak hallgatni, és vannak olyan pillérei is az elmúlt negyven évnek, melyet valamennyi korábbi énekes is bármikor tud énekelni felkészülés nélkül, és természetesen a mai énekkarok változatos repertoárjából is felvillantanak néhányat. A bõ másfél órás jubileumi hangversenynek a Bem József Általános Iskola tornacsarnoka ad otthont augusztus 20-án 19.30 órától. Az érdeklõdõk legalább húsz mûsorszámra számíthatnak, melyben nemcsak a dal, de emlékezõ beszédek is hallhatóak lesznek majd az elmúlt 40 év mozgalmas éveibõl. De nem csak a kórustagok ajkáról szól majd a dal. Szabó Dénes reméli, hogy a koncert fináléjában sikerül megénekeltetni a közönséget is.

Sipos Marianna