Futsal utánpótlás torna - ilyen még nem volt a Continental Arénában

Tavaly indította el futsal szakágát a Nyíregyházi Sportcentrum. Azóta folyamatosan fejlődnek az együttesek, a felnőtt gárda célként az NB-II-be jutást tűzte ki, az U17-es és az U20-as gárda pedig vezeti a bajnokságot korosztályában. Utóbbi vasárnap hazai környezetben lép pályára, a Continental Arénában első alkalommal rendeznek U19-es tornát. Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett főként Hajdú-Bihar megyéből érkeznek csapatok.

- A megyében tudomásom szerint nem rendeztek még hasonló utánpótlás futsal tornát, ezért is szeretnénk belőle hagyományt teremteni. A felkészülésünket jól szolgálják a találkozót, szeretnénk ugyanis a bajnokságban megtartani az első helyet – mondta Székely János, a Blue Sharks futsal csapatának edzője.

Nyolc csapat jelentkezett, őket két négyes csoportba sorsolták, és a körmérkőzések után az első két helyezett jut tovább, és vívja az elődöntőt, majd a győztesek 16.30-tól a döntőt. Szeretnének hagyományt teremteni a tornával, és jövőre élvonalbeli csapatokat is vendégül látni. A futsal egyre népszerűbb a világ minden részén.

A Real Madridnak, a Bayern Münchennek már komoly futsal csapata is van, Spanyolországban pedig magas színvonalú a bajnokság. Itthon is folyamatosan nő a színvonal, egyre több jó labdarúgó szerepel az élvonalban. Mi igyekszünk a saját nevelésű fiatalokra építeni, és velük sikereket elérni - mondta Bus Iván technikai vezető.

Ami a felnőtt futsal együttest illeti, a Nyíregyháza kerete több poszton is változott a téli szünetben, NB-III-as gólkirályt is igazolt a csapat. Hétfőn este az NB-I-es Nyírgyulaj ellen játszik felkészülési mérkőzést a gárda, de ellenfél lesz a honi élmezőnyhöz tartozó Berettyóújfalu is.

Dankó László