Futás a város legszebb részein
Sokan indultak a Telekom Vivicittá nyíregyházi rendezvényén.

Több százan gyülekeztek már a rajt előtt a Kossuth téren, hogy részt vegyenek a Telekom Vivicittá Városvédő Futás nyíregyházi állomásán. A rajt előtt számos kiegészítő programmal várták a szervezők a futókat, volt közös bemelegítés, de ki lehetett próbálni a legújabb eszközöket is az Okosdigitális játszótéren. Pontban 11 órakor aztán elrajtolt a mezőny, és a szabolcsi megyeszékhely legszebb részein teljesítették a futók a 3 kilométeres távot. A legjobbak tíz percen belül értek célba, de volt, aki inkább a kocogást vagy a sétát választotta.

– Több mint 1200 nevezés érkezett, és jó volt látni, ahogy a rajtnál elindult a tömeg. Tegnap a Helló Nyíregyháza kapcsán volt tele a Kossuth tér, most a futóverseny vonzott ide tömegeket. Szeretnénk a jövőben is olyan eseményeket szervezni, amelyek népszerűek lehetnek a város lakóinak és az ide érkezőknek is. A Telekommal már most is szoros a viszonyunk, ez a verseny tovább erősíti a kapcsolatot –mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Az indulók között számos élsportoló is volt, így a Fatum-Nyíregyháza röplabdásai és a Marso-NYKK kosarasai is teljesítették a távon, Orosi János legendás rádiós tájfutó pedig harminc éve az első Vivicittán is részt vett. 

– Számunkra fontos Nyíregyháza, hiszen a kormányzat és a Magyar Telekom a várossal együttműködve átfogó fejlesztési programot indított el a településen. A Telekom a nagy volumenű szélessávú hálózati fejlesztés mellett nagy hangsúlyt fektet a digitális írástudás fejlesztésére is. A mai rendezvény jó alkalom arra, hogy megismertessük a lakókkal a legújabb eszközeinket, mindezt kötetlen formában, jó hangulatban. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan részt vettek az eseményen – mondta Pfeff Dániel, a Telekom kelet-magyarországi régióvezetője.

Eredmények

A mintegy két percig tartó rajt után nem kellett sokáig várni a győztesre, a kenyai Henry Kemboi 9:20 perc alatt teljesítette a távot, egy másodperccel ért be honfitársa, Justus Kipchirchir Kiprono előtt. A leggyorsabb magyar futó a harmadikként célba érkező Török Sándor lett. A hölgyek versenyében Kácser Zita győzött a kenyai Agnes Chebet és Garai Graciána előtt. A leggyorsabb telekomos dolgozók díját Siposné Szabó Ildikó és Zsigmond Áron érdemelte ki.

Eredmények – 2,8 km:

Nők

Kácser Zita, Benedek Team 11:16
Agnes Chebet, Benedek Team 11:22
Garai Graciána, Kodály Zoltán Általános Iskola 12:52

Férfiak

Henry Kemboi, Benedek Team 9:20
Justus Kipchirchir Kiprono, Benedek Team 9:21
Török Sándor, Budapest 9:53

Iskolák mozgósítási versenye

Bem József Általános Iskola
Vasvári Pál Gimnázium és Zelk Zoltán Általános Iskola

Dankó L.

(Fotó: Trifonov Éva)