Függőségben vagyunk, de nem kell elfogadni a kiszolgáltatott helyzetet

A szocialisták korábbi elnökségi tagja szerint tudomásul kell venni, hogy a pozícióink nem túl erősek a világgazdaságban, a világpolitikában, a nemzetközi stratégiai összefüggésekben, és egy gyenge partnernek, mint mi vagyunk, rendkívül erős akciókat kell folytatni, hogy mi egyáltalán partnerek lehessünk ebben a világban, ugyanis, ha elzárkózunk, abból nem jövünk ki jól. A Jobbikról szólva kijelentette: sokáig ellenségesnek tekintették a világot, bár, most nem tudja, pontosan hogyan gondolkodnak. A szocialisták sajtótájékoztatóján Balogh András azt mondta, az egyik legnagyobb veszély az elszigetelődés.

Dr. Balogh András történész, diplomata elmondta:

Azzal mindenki egyetért, hogy szidalmazzuk a különböző partnereket, akár szomszéd, akár Európai Unió, akár másokat. Csak, ha ezen egy kicsikét túlmegyünk, és azt mondjuk, hogy rettenetes károkat okoznak a multik, igen, időnként okoznak. Tehát itt nekünk nagyon okosnak kell lenni. A szocialistáknak nem az a politikája az én értelmezésem szerint, hogy mindent tudomásul venni, elfogadni, amit a multik javasolnak, mert bizony azok a saját zsebükre dolgoznak. Mi tudjuk, hát itt nem testvéri barátságról van szó és nem szerelemről föltétlenül.