Friss információk! – Megyénkben is csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

A megbetegedés előfordulási gyakorisága minden korcsoportban csökkent, kivéve az egy éven aluli és a 60 éven felüli korosztályt, ahol ezen a héten is emelkedett az influenzás betegek száma.

Ugyanakkor az influenza megbetegedések gyakorisága még mindig a a 3-5 évesek és a 10-14 évesek körében a legmagasabb.

Területi megoszlás szerint: az influenzaszerű megbetegedés tüneteivel háziorvosnál jelentkezők aránya a Vásárosnaményi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén (vásárosnaményi és baktalórántházi járás) volt a legmagasabb.

Fenti 571 betegen kívül két óvodai közösséget érintő influenzaszerű járványt jelentettek a 7. héten, melyekben 117-en betegedtek meg.

2018. év 40 – 2019. év 7. hete között a megye területéről az Nemzeti Népegészségügyi Központ légúti vírus osztályára laboratóriumi vizsgálatra beküldött 45 beteg légúti mintájából 22 esetben Influenza A vírust azonosítottak, 3 betegnél RS vírus, 1 betegnél adenovírus kóroki szerepét igazolták.

Az eddig vizsgált minták alapján a megyében az influenza A(H1N1)pdm09 vírus kóroki szerepe a domináns.

A megye a 2018/2019-es influenza szezonra a 3 éven felüliek részére 60.000 adag 3Fluart, a 3 éven aluli gyermekek részére 210 adag Vaxigrip Tetra térítésmentes vakcinát kapott.

A fent nevezett oltóanyagok aktuálisan felhasznált arányáról információval nem rendelkezünk. 2019.01.06-ig a rendelkezésre bocsátott 3Fluart vakcina 44,55%-a, a Vaxigrip Tetra oltóanyag 71,43%-a került felhasználásra.


Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal