Egy boldog edző, és két boldog kisfia ölelkezett össze a lefújás után a nyíregyházi kispad előtt. Miközben Mátyus János nevét skandálta a közönség, kisfiai arcáról joggal sugárzott a büszkeség.

- Fordítva igaz, én vagyok büszke rájuk! És büszke vagyok a csapatomra is, hiszen négy mérkőzésből négyet nyertünk, ez magáért beszél. De az is látszik, hogy nagyon nehéz meccsek várnak még ránk, azt kell mondanom a találkozók 70%-a ilyen lesz. Ellenfelünk nagyon szervezetten játszott, jól védekezett, nehéz volt őket feltörni, és ezúttal a mérkőzés elején nem sikerült gólt szereznünk, ami megkönnyíthette volna a dolgunkat. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az első 45 percben nem futballoztunk úgy, ahogy szeretném, de a második játékrészben már fölényben voltunk, helyzeteket alakítottunk ki, és megérdemelten nyertünk. Nem szerencsés, ha egy edző ismétli önmagát, de megint nem tudok mást mondani: köszönet jár a közönségnek ! Senki nem türelmetlenkedett, végig buzdították a játékosokat, sokat segítettek a csapatnak. A játékosok is szeretnének minél hamarabb gólt szerezni, de nem szabad, hogy fejjel menjenek a falnak. Az én feladatom az, hogy ha kell türelemre intsem őket, ha kell, hajtsam őket előre. Ezúttal fontos volt, hogy ne kezdjenek el kapkodni - mondta Mátyus János vezetőedző.

Dankó L