Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök február 25-én az egyházmegye papjaihoz intézett körlevelében arra kérte a plébániavezetőket, hogy az üresen álló épületeiket tegyék alkalmassá arra, hogy a háború elől menekülő testvéreinket szükség esetén be tudják fogadni, valamint arra is felhívta a lelkipásztorok figyelmét, hogy a kialakult háborús helyzetre tekintettel bátorítsák a híveket a testvéri szeretet konkrét gyakorlására – számolt be a hírekről a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.
Ferenc püspök szükség esetén a Nyíregyháza-Borbányán található 20 db. kétágyas szobával rendelkező egyházmegyei lelkigyakorlatos házat is felajánlja menekültek befogadására, ebben az estben a meghirdetett lelkigyakorlatok elmaradnak.
A főpásztor felhívására több plébániáról is érkezett a hír, hogy családokat fogadtak be. Ezen lehetőségeket azért is tesszük közzé, mert az esetek nagy százalékában a menekült családok csak egy-két éjszakát vesznek igénybe a felajánlott szálláshelyeken, ezután továbbutaznak rokonokhoz, ismerősökhöz, így további családokat is tudnak fogadni ezeken a helyeken:
Nyírbátorban a Kelemen Didák lelkigyakorlatos házban jelenleg három család tartózkodik, Jánkmajtison, az egyházközségi zarándokházba szintén érkeztek családok. Nyíregyházán a főplébánia régi épületében található üres lakásba ma érkezik egy 11 fős család, Nyíregyháza-Borbányán a Szent László plébánia egy családot fogadott be, a szatmárcsekei plébániához tartozó Kölcsén található üres plébánián pedig jelenleg hét fő tartózkodik. Mátészalkán a Szent József karitász közösségi házban jelenleg tíz főt fogadtak: három édesanyát és hét gyermeket. Beregsurányban 150 állami gondozott gyermeket helyeztek el a helyi művelődési központban.
Készültségben van többek között Debrecenben a Szent István plébánia, Ófehértón a karitász csoport, amely a Szent Erzsébet házat teszik alkalmassá 30 fő befogadására. Dombrádon a helyi karitász csoportok, együtt a katasztrófavédelem szervezetével, mintegy 100 főnek tud éjszakai szállást biztosítani a település művelődési házában.
Nagykállóban, Pusztadoboson szintén felkészültek menekültek elszállásolására. Pócspetriben a helyi karitász csoport közösségi házában is várják a családokat, valamint a régi plébánia épületébe. Beregsurányban is készül a régi plébániaépület, amely előreláthatóan hétvégére fogadóképes lesz.
Kérjük a további szállást felajánló egyházközségeket, közösségeket, hogy lehetőségeiket osszák meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász szervezetének központjával annak érdekében, hogy minél hamarabb el tudjuk helyezni a szállást igénylő családokat!
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Központ (Nyíregyháza, Tábor u. 1./E., kapcsolattartó: Rosszel Gertrud, 30/116-5737).
Forrás: Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegy