A Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete és a Rendőrség november 11-étől folyamatosan végzi a hatályos maszkviselési szabályok, kijárási korlátozások, üzletek nyitvatartására és a szabálytalan parkolásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését a városban.
A november 11-én életbe lépett a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, mely szigorította a maszkviselés szabályait, éjszakai kijárási tilalmat rendelt el 20.00 óra és reggel 05.00 óra között, illetve néhány kivételtől eltekintve 19.00 órakor elrendelte az üzletek bezárását. A 10.000 fő feletti települések polgármestereit felhatalmazta arra, hogy a településük belterületén kijelöljék azokat a közterületeket, ahol kötelező a maszk viselése. Dr. Kovács Ferenc polgármester arról döntött, hogy a város belterületén lévő közterületeken a kormányrendeletben meghatározott kivételekkel mindenhol kötelező a maszk viselése. Továbbá döntés született arról is, hogy a kutyafuttató helyek továbbra is nyitva maradnak, de a maszkot ott is az előírásoknak megfelelően használni kell.
Az elrendelt korlátozásokról nem csak a sajtóból értesülhettek a városlakók, a közterületfelügyelet a szolgálati gépkocsik hangszóróin keresztül is több napon át utcáról utcára járva értesítette erről a polgárokat, illetve a MÁV és Volánbusz pályaudvarain is rendszeresen tájékoztatták az utasokat.
A korlátozások elrendelése óta a tapasztalatok és az intézkedések számai azt mutatják, hogy az állampolgárok egyetértenek az elrendelt korlátozásokkal, alapvetően betarják a maszkviselésre és a kijárási korlátozásokra vonatkozó szabályokat, az üzletek is bezárnak 19.00 órakor. Természetesen mindig akadnak olyanok, akik nem ismerik a szabályokat, vagy ismerik, de nem vesznek róla tudomást, amelyek közül különösen a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása veszélyes másokra, és önmagunkra is.
Az elmúlt két hétben a maszkviselés szabályainak a megszegése miatt több mint 320 esetben került sor intézkedésre, az esetek több mint a felében a figyelmeztetéstől súlyosabb intézkedésre volt szükség.
A kijárási korlátozásokat a városlakók fegyelmezetten betartják az elmúlt két hétben ezzel kapcsolatban mindösszesen 80 intézkedésre volt szükség, sajnos itt az esetek többségében helyszíni bírság kiszabása, vagy feljelentés megtétele volt indokolt.
Az üzletek ellenőrzése során 19 esetben került sor intézkedésre, amelyek során a helyszínen több mint felmillió forint bírság kiszabása volt indokolt.
A veszélyhelyzet kihirdetése óta a közterületi fizető parkolók díjmentesen vehetők igénybe, melynek célja elsősorban az, hogy minél kevesebben használják a tömegközlekedést így is lassítva a vírus terjedését. Sajnos sokan félreértelmezik ezt a szabályt, amely nem azt jelenti, hogy bárhol meg lehet állni. A KRESZ szabályai továbbra is érvényben vannak, tehát ahol tilos várakozni és megállni ott továbbra sem lehet parkolni.
A belvárosban szabálytalanul parkoló, vagy tiltott helyre behajtó gépkocsik vezetőivel szemben több mint 350 esetben intézkedtek a hatóság szakemberei.
Az operatív munkacsoport továbbra is kér mindenkit a védelmi intézkedések felelősségteljes betartására magunk és embertársaink egészégének megóvása, a vírus terjedésének lassítása érdekében.
Dr. Kovács Ferenc polgármester megbízásából:
Dr. Kása Brigitta aljegyző, az operatív munkacsoport vezetője