Fölszállott a páva - Középdöntőbe jutott a Nyírség Táncegyüttes

 A zsűri döntése alapján a középdöntőben folytathatja a versengést: énekes kategóriában Eötvös Remus, szóló tánc kategóriában Haraszti József, hangszeres szólistaként Debreczeni-Kis Helga, valamint a Nyírség Táncegyüttes. Rajtuk kívül szabadkártyát kapott a zsűritől Király Dávid és Sőregi Anna Komáromi Kristóf kíséretével, így ők is a továbbjutók között vannak.
A pénteki adás extra produkciója Tintér Gabriella népdalénekes és Pápai Joci, a Dal 2017 nyertese volt.
A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban a versenyzők 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorának elődöntőiben minden kategóriából 3-3 produkciót láthatnak a nézők.
A zsűri a 4 kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább, összesen 4 produkciót, azonban további kettő is továbbjut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg.

A 6 továbbjutó produkció a középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthat.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

/MTI/