Először, de nem utoljára járt Nyíregyházán
Igor Furdik szlovák főkonzul bemutatkozó látogatásra érkezett Nyíregyházára. A márciustól hivatalban lévő diplomata először járt a szabolcsi megyeszékhelyen. Azt mondta, első benyomásaiból születnek gondolatai. Jól érezte magát a városban, kellemesnek és élhetőnek gondolja azt. A főkonzul úgy vélte, Nyíregyházán minden az itt élőkről szól és az ő érdekükben történik. A diplomata fontosnak tartja az együttműködést.
Igor Furdik, főkonzul kifejtette, szomszédok vagyunk, és a szomszédok nem engedhetik meg magunknak, hogy ne működjenek együtt, mert akkor csak rossz lesz.
Fontos az együttműködés
További képekért kattintson a fotóra!
A szlovák főkonzult dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere fogadta hivatalában. A találkozón sok mindenről szó esett.
Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, többek között arról is beszéltek, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok milyenek. A polgármester hozzátette, kifejtette a főkonzulnak, hogy testvérvárosi kapcsolatot ápolnak, és jól működnek az egyéb, kulturális, turisztikai és sportkapcsolatok is az iskolák között.
A két fél a már meglévő és jól működő kapcsolatrendszert szeretné a főkonzulátus segítségével bővíteni. A főkonzul megtiszteli jelenlétével a csütörtökön kezdődő Városnapi ünnepséget is.
ME.
Fotó: Szarka Lajos