Fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2016-ban

Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének és vagyoni biztonságának védelme került a vizsgálatok középpontjába, ugyanakkor az ellenőrzések kiterjednek még a közelmúltban elfogadott jogszabályi változások betartására is, így például a termékbemutatókra vonatkozó szigorításokra. A webáruházakat új, korszerű internetes laboratórium segítségével vizsgálják, míg a műszaki és vegyipari laborokban háztartási kisgépeket, játékokat, gyermekgondozási termékeket tesztelnek majd.

[REKLAM]

A programot úgy állították össze, hogy a lehető leghatékonyabban lehessen kiszűrni a piacon lévő veszélyes termékeket, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat és a fogyasztók érdekeit sértő szabálytalanságokat. A vizsgálatok sorai közt helyet kaptak a korábbi években tapasztalt gyakran kifogásolt területek is, mint az árfeltüntetés, árfelszámítás, a szavatossági, jótállási kifogások intézése, a termékbemutatókon tapasztalt visszaélések, vagy épp az élet megóvásában jelentős szerepet játszó szén-monoxid-riasztók vizsgálata.

 

Online kereskedelem ellenőrzése internetes laborral

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkáját az idén egy speciálisan az online kereskedelem jogsértéseit kiszűrő, úgynevezett internetes labor segíti majd. Az uniós forrásokból megvalósult labor professzionális gépparkkal és speciális szoftverrel rendelkezik, melyek hatékonyabbá teszik a fogyasztóvédelmi szakemberek munkáját abban, hogy kiszűrjék a szabálysértő és fogyasztókat megtévesztő honlapokat. Ellenőrzik a digitális tartalmakat, az alkalmazáson belüli vásárlásokat, az ingyenes kipróbálásra kínált lehetőségeket és a kuponokat értékesítő oldalakat is. A weboldalak ellenőrzése egész évben, folyamatosan zajlik majd, hogy a fogyasztók nagyobb bizalommal vásárolhassanak termékeket, szolgáltatásokat az interneten keresztül.

 

Termékbemutatókra vonatkozó jogszabály-szigorítások ellenőrzése

 

Januárban életbe léptek azok a jogszabályi szigorítások, melyek a termékbemutatóval egybekötött értékesítést végző vállalkozásokra vonatkoznak. A felügyelők vizsgálják majd a személyes, írásbeli, telefonos és elektronikus elérhetőségeken az ügyfélszolgálatok működését, hogy a rendezvényekre, állapotfelmérésekre és egészségügyi szűrésre invitáló meghívókon szerepel-e tiltott árengedmény, kedvezmény, vagyoni előny, vagy más csalogató ajándék. Szintén jogkövetkezményekre számíthat az a kereskedő, aki az árubemutatón pénzügyi szolgáltatást nyújt, például áruhitelt köt.


Kiemelt védelem a gyermekeknek, fiataloknak és időseknek

 

A koruk, hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott fogyasztók, mint a gyermekek, fiatalkorúak és idősek kiemelt védelmet élveznek. A gyermekek testi épségére, egészségére veszélyes játékok, csecsemő és kisgyermek ruházati termékek, rágókák vizsgálatára az idén sor kerül. Vizsgálják még a fiatalkorúak alkohollal és dohánnyal való kiszolgálás tilalmának betartását.

 

Laboratóriumi vizsgálatok

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az Élelmiszer és Vegyipari, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratóriumában a legkülönbözőbb termékek összetételét, címkéjén szereplő tájékoztatók hitelességét, a szabályoknak és szabványoknak való megfelelőségét vizsgálja. A két akkreditált laboratórium tesztjei és a piacfelügyeleti kockázatkezelési eljárás biztosítja a fogyasztók számára, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak a termékek olyan tulajdonságairól, amiket ők maguk nem láthatnak, tapasztalhatnak, de akár súlyos kockázatot is jelenthet az egészségükre nézve.

Sz. T.

(Fotó: internet)