Fidesz: Közgyűlés után
Közgyűlés után címmel tartott sajtótájékoztatót Jászai Menyhért és Szilvási István.

A Fidesz-KDNP frakció önkormányzati képviselői az április 28-ai közgyűlésen tárgyalt, kiemelt beruházásokról számoltak be. Szilvási István elmondta, a sport terén a TAO lehetőségeire Nyíregyháza a program 2011-es indulásától kezdve pályázik. Ennek segítségével kezdődik meg a jégkorongozásra is alkalmas jégpálya és az 50, illetve 25 méteres medencékből álló versenyuszoda építése a városban. Ezek mellett több nyíregyházi iskola tornacsarnoka is megújul a közeljövőben. Az idén benyújtott pályázatok legkésőbb augusztusra realizálódnak, így a munkálatok ezt követően kezdődhetnek meg. Jászai Menyhért elmondta, az áprilisi közgyűlésen több projektet tárgyaltak a képviselők. Ilyen az 1,7 milliárd forintból megvalósuló „Barnamezős” projekt, amely a Tiszavasvári úti volt laktanyák területén biztosít üzleti, technológiai lehetőséget a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Az 1,2 milliárd forintból gazdálkodó Zöld Nyíregyháza program azokat az összefüggő, frekventált helyeket célozza meg, ahol nem csupán a parkok, hanem a környezetük is megújul. Mindezeken túl 320 millió forintot fordít a város a Bencs Villára. Ezek a fejlesztések 3,7 milliárd forintba kerülnek, amelyből csak 150 millió szerepel saját erőként. A nagy beruházások mellett a város saját intézményeire is figyelmet szeretne fordítani.
 
Jászai Menyhért önkormányzati képviselő azt mondta, a városvezetés célul tűzte ki, hogy minden intézményt felújítson. Hozzátette, ezen logika mentén hat óvodakomplexum felújítására kerül sor mintegy 700 millió forint összegben. A nyári szünetben megújul a Gyermekek Háza Déli Óvoda Székhelyintézménye, a Búzaszem Nyugati Óvoda Székhelyintézménye, a Városmajori, a Ferenc körúti óvoda, de korszerűsítik a Tündérkert Óvodát és a Fazekas János téri nevelési intézményt is.