Felzárkóztató programok – A hátrányos helyzetű gyermekekért

 

Akkor tudjuk Magyarország versenyképességét hosszú távon megalapozni, ha minden gyermeknek esélyegyenlőséget biztosítunk a tanulásban, megelőzzük a lemorzsolódásukat és egyikőjükről sem mondunk le. Ezekkel a gondolatokkal kezdte a hátrányos helyzetű gyermekeket segítő és támogató programokról tartott sajtótájékoztatóját Czibere Károly az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Nyírteleken, a Kedves Ház Kollégiumban. Kiemelte, a kormány hátránykompenzációs eszköztárát folyamatosan kiszélesítette.

Kollégium Plusz Program

A felzárkóztatásra az iskola és a kollégium a legalkalmasabb terep. A Kollégium Plusz Programot tavaly indították pályázati keretek között, évente 110 millió forintos támogatással. Idén hat kollégiumban közel 250 gyerek vehet részt a programban, de szeptembertől újabb két kollégiumot is bevonnak. Az államtitkár úgy gondolja, a Kollégium Plusz Program a felzárkózáspolitikának, és a társadalom befogadáspolitikának egy újabb fontos elemes tud lenni. Hatékony és eredményes eszközévé válhat annak a hátránykompenzációnak, amely iránt a magyar kormány elkötelezett.

 

Szoboszlai Tibor