Felszállt a fehér füst – Új rektort választottak a főiskolán

Dr. Kovács Ferenc, félig megfordulva, a mellette ülő Kvancz József tekintetét kereste. A kancellár pedig bajtársiasan mosolyogva bólogatott. Ebből az egymásra pillantásból sok mindent ki lehetett olvasni. Többek között azt, hogy az elmúlt hónapokban sokat kellett koptatni a szaktárca és a Miniszterelnöki Hivatal lépcsőit, hogy meggyőzzék a döntéshozókat, hagyják meg önálló intézménynek a mezőgazdasági és tanárképző összeolvadásából létrejött felsőfokú iskolát. A dolog nem volt könnyű. Számos forgatókönyv terjedt arról, mi lesz a sorsa a főiskolának. A drasztikus kivéreztetéstől kezdve a Debreceni Egyetembe való beolvasztásig mindenféle folyosói pletyka terjengett a városban. Hogy ezeknek volt-e bármiféle alapjuk, már nem érdekes. Ám a polgármester és a kancellár arcán végigfutó elégedett mosoly árulkodó: esélyt kapott Nyíregyháza legnagyobb főiskolája.

 

Mondd, Te kit választanál?

 

Soha nem látszott dr. Onder Csaba olyan feszültnek, mint a múlt héten. A rektorjelöltek programjáról készült híradós anyag a Nyíregyházi Televízió számára, és ők egyenként álltak a kamera elé. A nyelvész, dr. Pethő József tanár úr kimért volt, a mérnöktanár dr. Sikolya László menedzseresen határozott, az irodalmár dr. Onder Csaba pedig láthatóan feszült, mint aki nagy teher cipelésére készül. Kedd délután a szenátus kezébe került a sorsuk. Hármójuk közül ketten, Sikolya és Pethő tanár urak persze maguk is a szenátustagok, ők így aktívan élték meg a rektorválasztást. Mintegy két óra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a három jelölt közül dr. Onder Csaba kapta a legtöbb voksot. Ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma is áldását adja, valamint a köztársasági elnöktől néhány héten belül átveszi a megbízólevelét, nemcsak a Nyíregyházi Főiskola rektora lesz, hanem január elsejétől a Nyíregyházi Egyetem első rektora is.

 

„Tartalommal kell megtölteni a címet!”

 

Dr. Onder Csabát azonnal megrohamozta a sajtó. Szinte még fel sem ocsúdott, már arról kérdezték, mi lesz az első lépése. Azt hangsúlyozta, a január elsejétől esedékes alkalmazott tudományok egyeteme címet tartalommal kell megtölteni. Olyan pedagógus- és mérnökképzést kell létrehozni Nyíregyházán, ami vonzó a diákok számára és a munkaerőpiacon is használható diplomát ad. Lefordítva: a jelenlegi hallgatói létszámot növelni kell, erősíteni szükséges a képzést és a piac igényeihez kell igazítani a diplomákat. A feladat nem könnyű, mivel mindezt két rivális nagyváros, Debrecen és Miskolc szorításában kell majd megvalósítani, úgy, hogy mindenki a hallgatói létszám csökkenésére panaszkodik. Kevés a gyerek, és aki csak teheti, a legjobb, legnépszerűbb felsőoktatási intézményekben szeretne diplomát szerezni.

Z. Pintye Zsolt