Faültetés az új kondiparkban – Városszerte már 27 helyen lehet ingyenesen sportolni
Fotó: Szarka Lajos

Elkészültek az új kondiparkok a Malomkertben és Nyírszőlősön is. Már összesen 27 helyen van ingyenes sportolási lehetőség Nyíregyházán, szinte minden városrészben. A Malomkertben folytatódott a polgármesteri faültetési program is, öt darab kislevelű hársfát ültettek el kedd délután.

 

A környéken élők már birtokba is vették Nyíregyháza egyik legújabb kondiparkját a Malomkertben. Ezek a típusú parkok 15 elemből állnak, összesen 150 négyzetméteren tudnak mozogni a sportolni vágyók. Tavaly év végén már a Széna téren, két helyszínen a Jósavárosban és a Continental Aréna udvarán is elkészült egy ehhez hasonló. Márciusra pedig Rozsrétszőlőn, a Stadion utcán és a Kertvárosban is kiépítettek egy kondiparkot.

„Ez egy nagyon nagy örömünk, hogy ez itt elkészült. Úgy is fogalmazhatok, hogy ez a kondipark és ez a futókör egy újabb ékköve lett a lakókörzetünknek és ezt bizonyítja az is, hogy az itt élők hétvégeken és naponta is nagyon sokan igénybe veszik. Sétálnak rajta, futnak és tornáznak, úgyhogy nagyon örülünk ennek” – mondta Rákóczi Ildikó önkormányzati képviselő.

Új sportparkok

A parkok 100, a futókörök 50 százalékos támogatással épültek. Utóbbihoz 12 és fél millió forint saját forrást biztosított az önkormányzat. A beruházás harmadik ütemében készült el a Malomkertben és Nyírszőlősön is egy-egy kondipark, ezekhez pedig 200 méteres rekortán futókört is kialakítottak.

„Ezzel tulajdonképpen 27 helyen van a városban, szinte mindegyik városrészben szabadtéri kondipark, Rozsrétszőlőn, a Kertvárosban, tehát nagyon sok helyen tudtunk ilyet építeni. Ennek azért örülök nagyon, mert a járványhelyzet is remélem, hogy felhívja mindenkinek a figyelmét a mozgásra, a sportra, az immunrendszer és a szervezetünk erősítése nagyon fontos, viszont ehhez lehetőséget is kell biztosítani. Az önkormányzat korábban 18 ilyen szabadtéri kondiparkot már megépített az elmúlt években, most ezzel a kilenccel kibővült ez a szám. Ez a kilenc 210 millió forintos összköltségű, és természetesen a polgármesteri faültetési programmal is összeért” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a faültetésen.

Folytatódott a faültetés

A Stadion utcai sportparkhoz hasonlóan itt is új fákkal gazdagodott a városrész. Rákóczi Ildikó azt is hozzátette, egy-egy faültetéssel egyre közelebb kerül a városvezetés az egyik fontos céljához, miszerint minél élhetőbb legyen Nyíregyháza. Kedd délután öt darab kislevelű hársfát ültettek el a malomkerti kondipark körül, ez jövő ilyenkorra már árnyékot ad és még szebbé teszi majd a városrészt.

Kapcsolódó galéria

Faültetés a Malomkertben