Falusi húsvét a Sóstói Múzeumfaluban

Húsvéthétfőn felelevenítjük a hagyományos szokásokat: a legények szagos vízzel locsolkodnak, hímes tojásokat készítünk és adunk át a locsolásért, madár formájú kelt tésztát, pipiskét sütünk. Lesznek gólyalábas bábosok, zenészek, vásározók is, akik gondoskodnak arról, hogy látogatóink jól érezzék magukat.

Programjaink között kiemelt szerepet kap a beregi tájegység bemutatkozása. A vásárosnaményi Beregi Múzeum és Tourinform Iroda munkatársai, valamint a „Közösség a Tiszahát természeti és kulturális értékeiért” önkéntesei segítségével vendégeink megismerkedhetnek e varázslatos vidék látnivalóival, érdekességeivel, szokásaival. Pálinkaházunkban a felnőttek a tájegység pálinkafőzőinek kínálatát is megkóstolhatják.

Nemcsak a néprajzi falu, hanem a Nyires nevű középkori településrészünk is megelevenedik. Az Árpád-kori faluban a kora keresztény életformával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Keleti Szövetség hagyományőrzőinek segítségével.

A Sóstói Múzeumfalu területén lovas kocsizásra és lovaglásra is lesz lehetőség.

[REKLAM]

Programjaink:

11.00 óra: Falusi locsolkodás, közreműködik a Nyírség Táncegyüttes és a Szikes zenekar. A jánkmajtisi portán várják a fiatal lányok, asszonyok a legények érkezését, hogy meglocsolják őket, szerencsét és egészséget hozva a házra és a lányokra.

11.00 óra 30 perc: Dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató bemutatja a református felekezethez tartozók szokásait, húsvéti terített asztalának ételeit a jánkmajtisi lakóházban.

12.00 óra: Vetélkedő kicsiknek és nagyoknak. A jármi ház udvarán és az iskolaudvaron tojásfutás, akadálypálya, tojáskeresés és egyéb, tojással kapcsolatos ügyességi játékok várják a családokat meglepetés nyereményekért.

13.00 óra: A kállósemjéni lakóházban a görögkatolikus húsvéti szokásokról tart rövid előadást dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató.

14.00 óra: Református istentiszteletet tartunk a múzeumfalu központjában álló templomban. Igét hirdet Kósa László sóstói református lelkipásztor.

15.00 óra: Fekete Dávid Törökvész Vitéz című bábjátéka a múzeumfalu főterén. Bábosunk országot, világot bejárta már, hogy játékát finomítsa, alakítsa és a múzeumfalu közönsége elé tárhassa. Tekintsük meg közösen a több díjjal is jutalmazott előadást!

15.00 óra 30 perc: A jármi ház udvarán és az iskolaudvaron folytatódik a vetélkedés; tojásfutás, akadálypálya, tojáskeresés és egyéb, tojással kapcsolatos ügyességi játékok várják a családokat, akik teljesítményét meglepetés nyereményekkel jutalmazzuk.

[REKLAM]

Egész napos programjaink között megelevenedik műhelysorunk, ahol látogatóink elfeledett mesterségek őrzőivel találkozhatnak. Mézeskalácsos, cipész, kalapos, kádár, kovács szorgoskodik majd, és bepillantást enged mestersége rejtelmeibe.

Az Újlétai Magtárban farózsát, beregi aranyporos hímes tojást, húsvéti díszeket készíthetnek a család tagjai, de megismerhetik a csipkézett hímes tojások készítését is. S aki előbb ihletet szeretne meríteni saját műve elkészítéséhez, annak ajánljuk, hogy keresse fel jármi lakóházunkat. Mészáros Józsefné, nyíregyházi kézműves szebbnél szebb hímes tojásaiból nyílik itt kiállítás.

A Pálinkaházban a beregi ízeket kínáljuk. Az ételeken túl a beregi pálinkafőzők is bemutatkoznak. Vendégeink kiállítást láthatnak a hungarikummá vált szikvízről, amiről bebizonyítjuk, hogy locsolásra is kiválóan alkalmas. A vállalkozó kedvűek felkészülhetnek családtagjaik és baráti társaságuk hölgytagjainak meglocsolására: szagos vizet és saját szódásüveget készíthetnek.

Sóstói Múzeumfalu